Visszaesett a balatoni turizmus

Látványosan visszaesett a balatoni szállodák forgalma júniusban: az infláció miatt sokaknak nem fér bele a nyaralás idén. Aki pedig megengedheti magának, az inkább külföldre utazik.

Rosszul indult a szezon a Balatonnál: júniusban 20-40 százalék közötti visszaesésről számoltak be a szállodák tavalyhoz képest - írja a Portfolio.hu. Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke azt nyilatkozta, hogy júniusban 30 százalékos visszaesést láttak a balatoni forgalomban az előző évhez képest. "Bízunk a jobb júliusi és augusztusi számokban, jelenleg azonban nagyon last minute foglalások vannak. Ha rossz az idő, nem jönnek a turisták, ha viszont jobb idő várható, 1-2 napon belül, akár még aznap érkeznek a vendégek" – mondta a lapnak.

Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke szerint idén azok, akik évek óta nem voltak külföldön nyaralni, most bepótolják, ezért is érezhető a visszaesés. Forsthoffer Ágnes, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének balatoni régióvezetője is ezt erősítette meg. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ felhasználói felületén lekért vendégéjszaka-adatok szerint Balaton régióban, csak a 3 és 4 csillagos szállodákban pontosan 24 százalékkal csökkent a vendégéjszakák száma idén júniusban az előző év azonos időszakához képest.

Balaton nyaralás
Inkább külföldre mennek a magyarok, nem a Balatonra. Fotó: Getty Images

A visszaesés egyik legfontosabb oka még az infláció: a megnövekedett élelmiszerárak miatt kevesebbet tudnak költeni az emberek a nyaralásra. Akinek viszont van rá pénze, az inkább külföldre megy, mivel ezt a koronavírus-járvány alatt nem tehette meg. A magyar szálláshelyek pedig már nem sokkal olcsóbbak a horvátországiaknál.

Szabó Tamás, a Szallas.hu Magyarországért és Horvátországért felelős igazgatója szerint a magyar szállásoknak most azokat a vendégeket kell bevonzaniuk, akik még nem döntöttek a nyaralásukról. "Ehhez az kell, hogy ajánlataikat mielőbb versenyképessé tegyék belföldön és vonzóbbak legyenek a magyarok számára, mint egy külföldi utazás. Ehhez idén egyértelműen az alacsonyabb árakra, szezonközi akciós ajánlatokra van szükség” – állítja Szabó Tamás.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

Túlnyomóan derült lesz az ég, az Alpokalján ás a délnyugati határszélen maradnak felhős tájak. Párássá válik a levegő, foltokban köd képződik. Csapadék nem lesz. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban ennél pár fokkal hidegebb is lehet, ugyanakkor a vízpartokon, magasan fekvő helyeken, városokban kevéssel fagypont felett marad a hőmérséklet. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!