Mutatjuk, hol fog esni a hosszú hétvégén (2019.10.31.)

Változékony, de alapvetően hűvös napok állnak előttünk. Máról holnapra virradóan többfelé fagyhat is, hétvégére pedig gyenge eső is érkezhet.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzése szerint ma az ország északi tájain számíthatunk a legtöbb napsütésre. Délnyugaton, nyugaton általában lassan csökken a felhőzet, az Alpokalján pedig tartósan felhős maradhat az ég. Eközben délkelet felől szakadozott felhőzet terjeszkedik északnyugat felé. Délelőtt nyugaton, délnyugaton, délután pedig délkeleten elvétve kisebb eső is előfordulhat. Napközben a hőmérséklet 8-13 fokig kúszik fel.

Éjszaka a szakadozott felhőzet továbbterjed a nyugati területekre is, derült körzetek inkább északkeleten valószínűek. Délkeleten elvétve kisebb eső előfordulhat. A levegő késő estére mínusz 1 és plusz 7, hajnalra mínusz 5 és plusz 4 fok közé hűl vissza. Gyenge fagy főként északkeleten és északnyugaton lehet.

November elsején nem várható számottevő csapadék
November elsején nem várható számottevő csapadék. Fotó: iStock

Pénteken az ország nagyobb része felett vékony, szakadozott rétegfelhőzet terül majd el, ezzel együtt a legkevesebb napsütésre az Alföldön és a Dél-Dunántúlon van kilátás. Mindemellett rövid napos időszakok mindenhol előfordulhatnak, az északi megyékben pedig akár több órára is kisüthet a nap. Számottevő csapadék sehol sem lesz, ugyanakkor a délire, délkeletire forduló szél sokfelé megélénkül, a Fertő térségében akár meg is erősödhet. November elsején a legmagasabb nappali hőmérséklet 8-13 fok körül alakul.

Ami a hétvégét illeti, szombaton megnövekszik a felhőzet, ami a délutáni, esti órákra már több-kevesebb csapadékot is hozhat magával. Erősen felhős marad az ég vasárnap is, csapadékra azonban csak elszórtan kell számítani, elsősorban az ország északnyugati felén. A déli szél mindkét nap élénk lesz, illetve a Kisalföldin erős széllökések is jelentkezhetnek. Szombaton napközben 13-17, vasárnap 15-20 fokig melegszik a levegő, az északi hegyek környezetében viszont ennél néhány fokkal hűvösebb lehet.

)
Sebkezelési rutin (X)

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13, +18 °C
Minimum: +6, +11 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt borult időre van kilátás, elszórtan várható eső. Délután túlnyomóan borult lesz az ég, szórványosan további eső, zápor alakul ki. A szél napközben élénk északkeleti lesz. Hajnalban 6, 11 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 13, 18 fok között alakul. Késő este 7, 12 fok lesz. Vasárnap kettősfront hat a szervezetre, ezen belül a hidegfrontra jellemző tünetek lehetnek erősebbek. Gyakori lehet a fejfájás és a migrén, sokan tapasztalhatnak keringési panaszokat és rosszullétet. Lehangoltság, rosszkev léphet fel, csökken a teljesítőképesség. Fennáll a megfázás veszélye, a szabadtéri programok során réteges öltözet javasolt. A légszennyezettség alacsony, kissé növekszik. A porkoncentráció közepes, alig változik. A légnyomás gyengén süllyed.

Egészséget befolyásoló hatások:

Eső