Ezek voltak a legnépszerűbb úti célok a hosszú hétvégén

A legjellemzőbbek a 2 éjszakás, 2 fős utazások voltak március 14-17. között.

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szerint erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján több mint 300 ezer éjszakát töltöttek magyarországi szálláshelyeken a vendégekA vendégéjszakák több mint 60 százaléka, 190 ezer éjszaka belföldiekhez köthető, 115 ezer éjszakát pedig külföldiek foglaltak le. 

A közel 210 ezer vidéki vendégéjszaka 84 százalékát belföldről regisztrálták. Emellett szép számmal érkeztek nemzetközi vendégek a vidéki szálláshelyekre is, a legtöbben Csehországból, Németországból és AusztriábólA turisztikai térségek közül kiemelkedő érdeklődés övezte a Balatont, a Mátra-Bükköt és Budapest környékét. A leggyakrabban párban utaztak a vendégek, 76 ezer kétfős foglalást regisztráltak. A párok mellett a családok is szívesen útnak indultak, a belföldi vendégek 14 százaléka volt 18 évnél fiatalabb.    

utazás turizmus hosszú hétvége
Főleg kettesben utaztak a turisták a hosszú hétvégén. Fotó: Getty Images

Budapest mellett a fürdővárosok voltak a legnépszerűbbek a hosszú hétvégén, Hévíz, Hajdúszoboszló, Zalakaros és Bük ezúttal is sokakat vonzott. A fürdővárosok közül arányaiban a legtöbb külföldi Bük városába foglalt szállást, míg a hazai utazók aránya Zalakaroson volt a legnagyobb. A fővárosban közel 100 ezer éjszakányi foglalás érkezett, melynek 16 százalékát a belföldi vendégek adták. A budapesti vendégforgalom több mint 80 százaléka így a külföldi utazókhoz volt köthető, akik elsősorban az Egyesült Királyságból, Olaszországból és Spanyolországból érkeztek.    

Az MTÜ közleménye szerint a legkelendőbb szállások a szállodák voltak, a fővárost felkeresők 56 százaléka, míg a vidéken foglalók 59 százaléka szállt meg ilyen szálláshelyeken. Közülük az utazók több mint fele négycsillagos szállodákat választott, minden negyedik háromcsillagos hotelekben szállt meg. A magas vendégforgalom mellett nőttek a szálláshelyek bevételei is. A szálláshelyi bevételek meghaladták a 6,5 milliárd forintot az ünnepi hosszú hétvégén, ami 14 százalékkal magasabb, mint az egy héttel korábbi eredmény.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
szklerózis muliplex
Szklerózis multiplex első jelei: látászavar és zsibbadás is utalhat rá
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
alvás
Ezt idd lefekvés előtt, és nyugodtan végigalszol nyolc órát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +1 °C

A fátyolfelhők és az erőteljesebb gomolyfelhő-képződés mellett hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet nagy területek kísérhetik élénk széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között valószínű. Pénteken nem várható fronthatás.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!