Orvosmeteo: szerda este érkezik a melegfront

Folytatódik a melegedés, késő délután melegfronti hatás okozhat kellemetlenséget.

Borongós, helyenként napsütéses időre számíthatunk szerdán. A Kiderül előrejelzése szerint az időjárási változások miatt melegfronti hatás érezhető. 

Változó vastagságú és mennyiségű felhőzet várható több-kevesebb napsütéssel, majd estétől délnyugat felől beborul az ég. Délutánig csak néhol fordulhat elő kis mennyiségű csapadék, majd a Dunántúlon egyre többfelé várható eső, zápor, délnyugaton néhol zivatar is kialakulhat. A délkeleti, déli szél napközben többfelé megerősödik. A hőmérséklet délután 15 és 23, késő este 11, 17 fok között alakul.

Késő délután melegfronti hatás érezhető, ami a frontérzékenyek számára kellemetlen tünetekkel járhat. Sokaknál jelentkezhet emiatt fejfájás, migrén, illetve a görcsös fájdalmak is erősebben jelentkeznek. Az allergiások panaszai is súlyosbodhatnak, a pollenterhelés a hét közepén várhatóan ismét felerősödik. Megjelent a levegőben a platán, a tölgy, a komlógyertyán, valamint már a pázsitfűfélék virágpora is, koncentrációjuk országosan még alacsony, de fokozatosan emelkedik, hamarosan elérheti a tüneteket okozó közepes szintet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +6 °C

Szakadozik, csökken a felhőzet, de a Dunától keletre még délután is lehetnek erősen felhős körzetek. Számottevő csapadék már nem valószínű. Az északias szelet a nyugati határvidéken és északkeleten olykor élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?