Orvosmeteo: még kínoz egy kicsit a hidegfront

Sok helyen még ma is készülnünk kell záporokra, zivatarokra, az ország középső részén azonban már viszonylag hosszú időre kisüt majd a nap. Néhol már 19 Celsius-fokos maximumok is lehetnek délután, de a csapadékosabb területeken ennél akár 10 fokkal hűvösebb is lehet. A keleti országrészben tovább kitart a hidegfront.

Kedden felhők egyre inkább az ország keleti, északkeleti része felett gyűlnek össze, jelentős mennyiségű csapadékot okozva ott. Máshol viszont fokozatosan szakadozik majd a felhőzet. A Dunántúlon változóan felhős idő várható délutántól, záporok, esetleg zivatarok is előfordulhatnak. A legtöbb napsütés a középső országrészben várható – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

fiatal nő áll az esőben
Sok helyen még ma is készülnünk kell záporokra, zivatarokra. Fotó: Getty mages

Délután 19 fok, éjjel 5

Az északnyugati szél többfelé erős lehet. A legenyhébb délutáni órákban általában 13 és 19 Celsius-fok közötti értékeket mérhetünk, a tartósan felhős és csapadékos északkeleti tájakon azonban ennél pár fokkal hűvösebb időre van kilátás. Késő estére pedig többnyire 5 és 11 fok között várható a minimum-hőmérséklet.

Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém, Zala, Somogy, Baranya, Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyére a zivatarok, Borsod-Abaúj-Zemplén megyére eső, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére pedig mindkettő miatt elsőfokú figyelmeztetést adtak ki keddre vonatkozóan. A zivatarokat rövid idő alatt jelentős mennyiségű, 10-20 milliméternyi csapadék, kis méretű jég és szélerősödés is kísérheti. Az északkeleti megyékben a napi csapadékösszeg nagy területen elérheti a 15-20 millimétert, lokálisan pedig akár a 30 millimétert meghaladó mennyiség is összegyűlhet.

Keleten tovább kitart a hidegfront

Ahogy orvosmeteorológiai előrejelzésükben írják, a keleti országrész időjárását továbbra is egy hidegfront alakítja kedden. Arrafelé a délelőtti órákban tartós esőzésre, emiatt pedig hűvös, kellemetlen időre számíthatnak a lakók. Sokaknál jelentkezhet fejfájás és ízületi panasz. A nyugati országrészben ugyanakkor napközben fokozatosan csökken, majd idővel meg is szűnik a hidegfronti hatás. A légnyomás emelkedik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Súlyosan károsíthatja a bélflórát, mégis sokan eszik naponta
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +14 °C

A nap első felében lehetnek átmenetileg felhősebb tájak is, ezt követően döntően napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, majd az esti órákban északnyugat felől ismét megnövekszik a felhőzet. Elsősorban a Dunántúl északi kétharmadán fordulhat elő kisebb eső, zápor, a nyugati határszélen akár zivatar is. A változó irányú szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 27, 32 fok között valószínű. Szerdán nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.