Mutatjuk, mikor süthet ki a nap (2021.12.06.)

Összességében hideg időre számíthatunk az előttünk álló hét folyamán a meteorológusok szerint. Kevés napsütés mellett havazás is előfordulhat az elkövetkező napokban, hajnalonként pedig mínusz 10 fok körüli értékekig is süllyedhet a hőmérő higanyszála.

Eleinte borult lesz ma az idő, északnyugat felől azonban fokozatosan elkezd csökkenni a felhőzet. Késő délelőtt már csupán a Tiszántúlon várható csapadék, kora délután pedig megszűnik az északkeleti megyékben is. Az Északi-középhegység környezetében havas eső, eső, másutt zömmel eső várható - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében. Az északi, északnyugati szél megélénkül, a Dunántúlon sokfelé meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul.

Behavazott háztetők a budavári Tárnok utcában 2021. december 5-én
Behavazott háztetők a budavári Tárnok utcában december 5-én. Fotó: MTI/Mónus Márton

Éjszaka tovább csökken a felhőzet, bár az ország keleti felében még hajnalra is maradhatnak erősen felhős, borult körzetek. Csapadékra ezzel együtt már nem kell számítani, az északi, északnyugati szél viszont helyenként élénk marad. A levegő hőmérséklete késő estére mínusz 3 és plusz 3, hajnalra mínusz 5 és plusz 1 fok közé hűl vissza. A havas, derült tájakon ennél pár fokkal hidegebb is lehet.

Holnap elsősorban a Dunántúlon hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap, a Tiszántúlon ugyanakkor borult marad az ég, illetve a Duna-Tisza közén is több lehet a felhő. Néhol előfordulhat enyhe szitálás, hószállingózás, ezt leszámítva azonban nem valószínű számottevő csapadék. Az északi, északnyugati szél többfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A nappali maximumok 0 és 5 fok között várhatóak, hajnalban pedig mínusz 8 és mínusz 1 közötti, fagyzugos tájakon mínusz 12-13 fokos minimumokat is mérhetünk.

A hét második felére megérkezik a hó

Szerdára virradóra köd és rétegfelhőzet képződhet, amely néhol napközben is csak lassan oszlik fel. Mindazonáltal az ország nagyobb részén hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap, csapadék pedig nem valószínű. A délkeletire forduló szél jellemzően a Kisalföldön élénkülhet meg. A hőmérséklet délután is csupán mínusz 1 és plusz 4 fok közé melegszik fel.

Csütörtökön erősen felhős vagy borult időre számíthatunk. Nyugat felől egy csapadékzóna éri el az országot: a keleti, délkeleti megyékben eső, északon, északnyugaton, majd egyre inkább az ország nyugati felén-kétharmadán is havas eső, havazás várható. A keleti, később az északi szél többfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A hajnali mínusz 10 és 0 fok közötti minimumok után napközben 0 és 7 fok között várható a legmagasabb nappali hőmérséklet.

Hétvégére a nap is kisüthet

Ami a hét végét illeti, pénteken kezdetben erős felhős lesz az ég, majd elkezd vékonyodni, szakadozni a felhőzet. Délkeleten még előfordulhat eső, havas eső, esetleg hó és hószállingózás. A nappalik maximumok 0 és 9 fok között alakulnak. Szombaton főként réteg- és fátyolfelhőkre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel. Néhol előfordulhat szitálás, hószállingózás, éjszaka pedig ködképződés. Napközben 0 és 8 fok közé emelkedik a hőmérséklet. Vasárnap változóan felhős időre számíthatunk számottevő mennyiségű csapadék nélkül. A hajnali mínusz 8 és plusz 1 fokról 0 és 6 fok közé melegszik az idő délutánra.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A napközben képződött gomolyfelhők az esti órákban nagyrészt feloszlanak. Csapadék nem valószínű. Az északias szél fokozatosan mérséklődik.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!