Elkészült az első kórházi élményszoba gyerekeknek

Egy különleges jótékonysági összefogásnak köszönhetően a gyulai Pándy Kálmán Megyei Kórházban megépítették hazánk első klinikai élményszobáját.

A kivételes közösségi teret az ünnepélyes átadó után birtokba is vehették a hosszan tartó kezelést igénylő gyermekek, akiknek ezután élményekben gazdagabbá válik a kórházi tartózkodásuk, sőt családjukkal is könnyebben kommunikálhatnak.

Legyen gyerekszoba a kórházban is! Ezzel az elhatározással indított pályázatot hazai gyógyintézmények között az idén tízesztendős gyulai Pándy Kálmán Megyei Kórház Gyermekpszichiátriai Osztálya nyert meg. A példaértékű összefogás célja az volt, hogy hosszabb kórházi kezelést igénylő gyermekek mindennapjait tegyék könnyebbé, élményekben gazdagabbá, továbbá bővített eszköztárral és készségfejlesztő játékokkal rehabilitációs kezelésükhöz is hozzájáruljanak.

"Egy hosszabb kórházi kezelés mindenkit megvisel, de talán a gyermekeket a legjobban. Szobájuktól, kedvenc játékaiktól, sőt sok esetben szüleiktől távol, egy felnőtteknek épített világ közepén a gyógyulás is lassabb. Ez vezetett minket, hogy 10. születésnapunkon mi adjunk azoknak, akiknek a legnagyobb szükségük van erre. Ezért szerettünk volna kialakítani itt, Gyulán egy kis külön világot a Gyermekpszichiátriai Osztály betegei részére; nekik talán még a fizikai sérülteknél is fontosabb a környezet, a családi légkör biztosítása" - mondta dr. Kilbertus Viktor, a D-Link Magyarország munkatársa az élményszoba átadóján.

Dr. Kovács József főigazgató főorvos nagyon büszke, amiért az egyedülálló közösségi tér a gyulai intézményben kapott helyet. "Osztályunkon munkatársaink évek óta igyekeznek az ide kerülő fiatalok többoldalú fejlődését segíteni, amely óriási feladat. Hiszen ezeknek a pszichiátriai kezelésre szoruló gyermekeknek jelentős része szociálisan hátrányos, érzelmileg terhelt családból érkezik. Ezért is vagyunk most nagyon boldogok és büszkék, hogy kollégáink méltó körülmények között, bővebb eszköztárral végezhetik a kicsik rehabilitációját, hogy mihamarabb visszakerülhessenek eredeti közösségükbe" - mondta az intézményvezető.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +9 °C

Sok napsütés várható gomolyfelhőkkel, délután észak felől megnövekvő, néhol meg is vastagodó a fátyolfelhőzettel. A nap nagy részében legfeljebb csak elvétve lehet zápor, majd estétől az északkeleti megyékben fordulhatnak elő záporok, kis eséllyel zivatar is. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között alakul. Időjárási frontok nem okoznak ezen a napon kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra