+6° - +16°
Kettős front

Érdekességek az illemhelyekről: egy kis WC-történet

Freud szerint az ember - időben is - elsődleges, testétől független tulajdona a széklete, ennek megfelelően a pszichoanalízis jelképrendszerben az ürülék, pontosabban a széklet a vagyonnak illetve a pénznek felel meg.

A kezdetek kezdete

A kezdeti, úgynevezett anális korszakban megrekedt személyek ezért többnyire zsugoriak és pénzéhesek: ezek a - szexuális ízlésben is megnyilvánuló - hajlamok, állítólag, eredendően a széklet irigylésében gyökereznek. A "normális" felnőtt azonban túllép ezen a fejlődési szinten, s mint minden meghaladottat, ezt is szégyellni kezdi: innen származik undorunk, amely az ürülék láttán ébred bennünk. A "normális" ember tehát szabadulni igyekszik székletétől: ennek érdekében különféle bonyolult eljárásokat, technikákat alakít ki - voltaképpen e lélektani gyökerű technikák tárgyiasodása az árnyékszék a budi és a vécé.

Az ember is az állatvilágból emelkedett ki, így ürítkezéssel kapcsolatos szokásai is állati eredetűek. Az emlősök salakanyagaikat általában állandó lakhelyük, vadászterületük megjelölésére használják: a vándorló, gyűjtögető csoportokban élő fajok azonban - az ember is közéjük tartozik - e jelzéseknek nem tulajdonítanak olyan jelentőséget, mint az állandó területet őrzők: ők ott könnyítenek magukon, ahol a szükség rájuk jön. E magatartásban változást részben a letelepedés, részben pedig a szaglóérzék folyamatos visszafejlődése hozhatott.

Desmond Morris írja, hogy az emberi test szőrtelenségét magyarázó egyik elmélet szerint, az ember állandó fészkébe ürítkezett: emiatt élősködők tömege támadta meg, és az állandó vakarózás miatt vált csupasszá. Valószínű azonban, hogy már az ősember is a lakhelyen kívül helyezte el székletét, részint, mert a fécesz közelsége valóban élősködőket, rovarokat vonzott, részint pedig azért, mert ürüléke illatát már az ősember is kellemetlennek érezhette. Ez egyébként korántsem magától értetődő, és nem is bizonyítható egyértelműen. Az efféle minősítés mindig a kulturális környezettől és szinttől függ - a pólyások például ma sem undorodnak a salakanyagaiktól, az általános iszonyodás a testszagoktól pedig csak a legutóbbi hetven-nyolcvan év eredménye.

Hosszú utat tett meg az emberiség a vízöblítéses illemhelyekig
Hosszú utat tett meg az emberiség a vízöblítéses illemhelyekig

Mindenki másképp csinálja...

Az úgynevezett primitív népek körében egyébként szintén nagy e tekintetben a változatosság. Bourke ezredes zseniális szkatoanthropológiai (az emberi faj székelési szokásainak fejlődésével foglalkozó) alapvetésében olvasható, hogy a 18. században a Társaság-szigetek bennszülöttei a falujukhoz vezető ösvény két oldalán végezték dolgukat, míg a Marquesas szigeteken lakók gondosan elásogatták székletüket. A maorik vagy a batáv bennszülöttek pedig minden házhoz külön épületet emeltek e célból. Az ürítkezés szokásait ráadásul egészen az újkorig hiedelmek is befolyásolták. A széklet egyes népeknél - nálunk is - tabunak számított, másutt viszont nem. Még a 17. századi Európában is elterjedt volt a nézet, amely szerint az ürülék esetleg rontásra, démoni lények előállítására is alkalmas lehet. A széklet gondos elföldelésére ez a babona is magyarázatot adhat. Azok a népek, amelyek rendszeres mezőgazdasági termelésből élnek, ürüléküknek különleges fontosságot tulajdonítanak, gyakran - mint a rómaiak Cloacinát - istenként is tisztelik. A trágya ugyanis minden földművelő társadalomban drága kincs. A középkori Kínában a parasztcsaládoknak fejkvóta alapján kellett beszolgáltatniuk a megfelelő mennyiségű, házilag előállított trágyát.

Két legyet egy csapásra

A folyammenti kultúrákban a falvak és városok népessége általában az öntözőművek, a csatornák vizébe pottyantotta vagy juttatta ürülékét. Így két legyet ütött egy csapásra, hiszen részint megszabadult az ekkoriban már bizonyosan undorítónak tartott salakanyagoktól, részint pedig a csatorna vize a tápláló trágyát olcsón és hatásosan juttatta a földekre. Régészeti emlékek tanúsítják, hogy Mezopotámiában és Egyiptomban a csatornák partján álló lakóházak némelyikében már a Kr.e. 3. évezredben külön vízvezetékkel ellátott helyiség szolgált árnyékszékül: itt az ember dolga végeztével akár meg is mosakodhatott. Hasonló, csatornázott vécéket találhatunk Mínósz knósszoszi palotájában is. Mindez persze nem lehetett általános: Hérodotosz szerint az egyiptomiak házaikban végezték a dolgukat (a nők állva, a férfiak pedig guggolva!), ezzel szemben az utcán ettek, mert úgy vélték, hogy ami gusztustalan, azt rejtve, ami viszont nem, azt nyíltan illik tenni.

Az egyébként fejlett Hellászban - forrásaink szerint - e tekintetben elmaradott állapotok uralkodtak. A földrajzi adottságok miatt itt ugyanis vízöblítésről szó sem lehetett. Noha a görög parasztok hasonló gonddal gyűjtögették ürüléküket, mint kínai kollégáik, városaik környékét bűzölgő emésztőgödrök és szemétdombok csúfították, amelyek a járványok melegágyai voltak. A Hügeia istennőt tisztelő görögök a hügiénével nem sokat törődtek, az emberek edényekbe (laszanon) vagy gödrökbe, árkokba végezték szükségüket, a házakban nemcsak külön helyiség, de gyakran még közös árnyékszék sem volt.

A nyilvános vécék a görög világban csak a Kr.e. 3-2. században, a gümnaszionokban, fürdőkben jelentek meg először.

Botra erősített szivacs papír helyett

Rómában sok tekintetben jobb volt a helyzet. A késő köztársaságkortól mindenfelé nyilvános latrinák (úgynevezett foricák) álltak a járókelők rendelkezésére, amelyekben sós vizes edény és botra erősített szivacs helyettesítette az ekkoriban még föl sem talált papírt.

Egyes 19. századi német történészek szerint Róma vesztét éppen az okozta, hogy a latinok ürüléküket a folyóba vagy a kanálisokba szórták. A földek ugyanis így elvesztették termőképességüket, ami az itáliai parasztság elszegényedéséhez, a hadsereg elzülléséhez, majd a birodalom bukásához vezetett. Nehéz azonban elképzelni, hogy az ürülékbeszolgáltatás a nyomornegyedekben is ilyen szép rendben ment volna. Itt az emberek egyszerűen kizúdították az ablakon bilijük tartalmát - ha nem egyenest az utcára pottyantottak.

Rómából származnak egyébként az első luxusvécékre - helyesebben luxusbilikre - vonatkozó adatok is. Martialis egy helyütt aranybilit említ, másutt ezüstből készült serblikről olvashatunk. Az egyszerű nép körében azonban nem dívott az aranybili. A nagy, öt-hat emeletes római bérházakban sem fürdőszoba, sem vécé nem létezett. Hogy az emberek mégis hol végezték a dolgukat, arról azokból a fennmaradt feliratokból következtethetünk, amelyek a házak tövébe ürítkezőket fenyegetik és átkozzák. Az egyik szerint: "A tizenkét isten, Diána és a nagy Juppiter verje meg azt, aki ide hugyozik vagy kakál!" A Birodalom összeomlásával a nagy vízvezeték-rendszerek is tönkrementek.

A gályarabok székletét a hajóskapitányok értékesítették

Nyugat-Európában a 18. századig szinte semmi nem történt "árnyékszékügyben". A középkori, fallal védett, tehát helyszűkében lévő városokban csatornázásra, nyilvános illemhelyekre sem pénz, sem igény nem volt. Az emberek szükségüket a kisebb településeken a városfal mellett, árkok fölé emelt "kisházakban", a nagyobb településeken pedig otthonaikban "Leibstúl"-ba, bilibe vagy küblibe végezték: a székletet kilöttyintették az ablakon. Ahol a házon belül létezett árnyékszék, vezetéke ott is az utcára torkollott, amelynek közepén általában szennyel teli árok húzódott.

Alig néhány olyan esetről van tudomásunk, hogy a parasztok fölvásárolták vagy elszállították volna a trágyát. Adat van azonban arról, hogy a 16. századi genovai gályákon senyvedő rabok székletét a kapzsi hajóskapitányok összegyűjtötték és a Közel-Keleten jó pénzért, eladták.

A lakások ekkoriban egy, legföljebb két szobából álltak, vagyis mellékhelyiségről szó sem lehetett.

XIV. Lajos, a Napkirály tanácsának tagjai például bilivel felszerelt, bársonnyal bevont karosszékekre, chaise percée-re telepedve üléseztek, hogy ne kelljen az időt kimenetelre vesztegetniük. Kínában pedig a hosszú templomi ceremóniák előtt hordozható "kacsákat" erősítettek magukra az udvaroncok. A fedővel ellátott fa- vagy cserépkübli általában a családi ágy mellett állt. A 16. századi Nürnbergben éjjelente "Pappenheimer"-eknek nevezett munkások gyűjtötték össze és öntötték a közeli folyóba az ürüléket.

Münchenből, Strassburgból is fennmaradt városi rendelet, amely az ürülék és a szemét elszállítására szólította fel a háztulajdonosokat. A 16. században Párizs városa súlyos büntetéssel sújtotta azt a háziurat, aki nem gondoskodott megfelelő mélységű és elhelyezésű emésztőgödörről. Párizsban az emberek előszeretettel végezték a háztetőn a dolgukat, s a 16. század végén szabályzat írta elő, hogy ha az ember az utcára kívánja önteni a bilije tartalmát, előbb kiabálnia kell.

A pöcegödör és a bili azonban minden szabályzat és rendelet ellenére is egyeduralkodó maradt a 19. századig - nyugaton éppúgy, mit nálunk. A higiénés szempontból sokkal fejlettebb arab világban - különösen ennek európai részében, Granadában, Cordóbában - sokkal jobb volt a helyzet. Granadában állítólag már a 10. században volt külön vízöblítéses téglavécé, amely még alakjában is emlékeztetett a maira.


Magyar viszonyok

A magyarországi viszonyokra a következő volt a jellemző. Pusztákról ide vándorolt nomád őseink már csak vándor életmódjuknál fogva sem ismerhették az ülőkés árnyékszék intézményét. Az ősmagyar harcos, ha némi kényelmet akart szerezni magának e téren, dárdáját a földbe ütötte és abba kapaszkodott meg. Később a ház mögött két karót vertek a földbe és ezt már felülmúlhatatlan kényelmi eszköznek tekintették.

Az árnyékszék késői hazai elterjedését bizonyítja az is, hogy magyar nevei (árnyékszék, reterát, rötyi, budi, vécé, klotyó) mind 16., illetve túlnyomórészt 19. századiak csupán. Az előkelő "székelés" szó egyébként már ülő alkalmatosságot feltételez, míg a "szarni" szó ősi, finnugor örökség. Ha egyébként valamiféle árnyékszék-tipológiát akarunk létrehozni, alapvetően nyolc csoportba sorolhatjuk az e célra használt alkalmatosságokat:

  1. bot, két bot
  2. gödör, esetleg fölé fektetett deszkával (latrina)
  3. gödör, fölötte székkel (árnyékszék)
  4. edény (bili)
  5. edény székkel kombinálva (Leibstuhl)
  6. vízöblítéses szék, vezetékkel kombinálva (Water Closet)
  7. szék, tartállyal kombinálva (vegyi vécék, szárazvécék)
  8. nejlonzacskó

Tisztálkodás

Ami az ürítkezés utáni tisztálkodást illeti, a középkori emberek erre rendszeresített rongyokat, vagy faleveleket használtak vécépapír gyanánt, ahol pedig víz volt a közelben, kimosták alfelüket. Ezt általában - legalább is az arabok - bal kézzel tették, a jobb evésre szolgált. Érdekes azonban, hogy a kínaiak már a 13. században papírt használtak a tisztálkodáshoz.

Törökországban még a 17. században is törvény tiltotta a papír használatát, mert a lap esetleg szent szöveget tartalmazhatott. A papír mint törlőalkalmatosság a bidével együtt csak a 18. században terjedt el Európában.

Azt sem kell hinnünk, hogy a felsőbb osztályok előkelőbben végezték volna dolgukat, mint a köznép. 1694-ben Liselotte von der Pfalz hercegnő egyik levelében arról panaszkodik, hogy az udvaroncok és udvarhölgyek, papok és gárdisták egyaránt a palota folyosóin és zugaiban, teljes nyíltsággal végzik dolgukat. Amikor pedig egy lakosztály megtelik fekáliával, egyszerűen lezárják és az udvar a palota másik szárnyába költözik.

WC = Water Closet

Johann Peter Frank 1779-ben hangsúlyozza a csatornázás fontosságát, részletesen ír a privát és közárnyékszékek kívánalmairól és felhívja a figyelmet a házak tervezésekor az árnyékszék fontosságára és a higiéniára.

Az 1830-as évek nagy kolerajárványai pedig - először Angliában - a városi csatornahálózat reformjához és a árnyékszékek gondos ellenőrzéséhez vezettek.

Noha a maihoz hasonló tartályos vécét már a 16. század végén feltalálta egy angol költő és polihisztor, Sir John Harington (1561-1612), elterjedése csak a 19. század harmadik harmadára tehető. (Ez a vécétípus először Angliában hódított tért, ezért nevezik Magyarországon angolvécének s ezért vécé - Water Closet - a neve minden magyar vécének is.) A nagy ötlet voltaképpen nem a tartály, hanem a vízvezetéken alkalmazott S-kanyar volt, amely a szag kiáramlását akadályozta meg: így a klozettot a lakáson belül is el lehetett helyezni. (Ez az újítás valószínűleg szintén angol embertől, Thomas Crupper (1837-1910) bádogostól és későbbi vécégyárostól származott.) Ugyancsak 19. századi találmány a száraz, vagy vegyi vécé is, amelyben klórral, hamuval vagy savakkal semmisítették meg a szennyet. Ez az eljárás azonban nem terjedt el. Népszerűségre akkor tehet majd szert, ha a víz drágábbá válik, mint a vegyszer. Az angolvécék az idők folyamán mind technikai, mind formai szempontból nagy fejlődésen mentek át - gondoljunk csak az ülőkés, guggolós tartályos, vagy oldalspricnis változataikra - és ma már éppoly elterjedtek a világban, mint néhai őseik, az árnyékszékek. A bokortól az űrhajókon használt nejlontasakokig tehát épp oly rögös út vezetett, min a kőbaltától a számítógépig. Arról pedig érdemes elgondolkodnunk, miért vagyunk büszkék az egyik útra és a másikra miért nem.

Értékelje a cikket!

Hogy érzed magad? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapotod?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzed most magad fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzed magad?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+10, +16 °C
Minimum:
+6, +11 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt borult lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag