Vércsoport
Gyógyszerkereső
Kérdések - válaszok
Gyermekem születésekor (1972.) a zárójelentésbe beleírták, hogy levettek köldökvért. Igaz, régen volt, de nem tudom, mit...
2004 előtt Magyarországon őssejtmegőrzés szempontjából nem vettek le köldökvért. A 2004 előtti levételek a vércsoport megállapítását célozták.
Két Rh-negatív vércsoportú embernek lehet más vércsoportú gyermeke?
Két Rh-negatív szülőnek csak Rh-negatív gyermeke lehet. Van azonban egy ritka kivétel. Az Rh vércsoport ugyanis 6 antigént tartalmaz (az erősségük sorrendjében): D,E,C, c,d,e. Ha mindegyik megvan, de a legerősebb, a D-hiányzik, a másik fél pedig hete...
Reggelig a déli tájakon és az Alföldön túlnyomóan derült lesz az ég, ugyanakkor északkeleten több lesz a felhő, és még előfordulhat néhol zápor, zivatar. Az északi országrészben és a Dunántúl nagy részén rétegfelhőzet takarja az eget, párás, foltokban ködös idő lesz, de napkeltét követően javulnak a látási viszonyok. Napközben a felhőzet szakadozik, gomolyosodik, mindenhol kisüt több órára a nap. Délután főként az északkeleti tájakon alakulhat ki kevés helyenként zápor, zivatar. A délnyugati szél olykor megélénkül, de zivatarok környezetében erős, viharos lökések is lehetnek. A hőmérséklet délután 22 és 28, késő este 15, 20 fok között változik. Orvosmeteorológiai szempontból kifejezetten szerencsés helyzet alakult ki mostanra.