Mutatjuk, melyik vércsoport milyen betegségre hajlamosít

A vércsoportunk nemcsak hajlamosíthat, de védhet is bizonyos betegségektől.

Virológus: a vércsoport is kihat a COVID-19-re Érzékenyebben reagálhatnak a koronavírus-fertőzésre, akik A vagy AB vércsoportba tartoznak - hívta fel a figyelmet Rusvai Miklós víruskutató.
A szakember szerint az érintett betegek körében nagyobb a kockázata annak is, hogy lélegeztetőgépre kerülnek. Részletek!

Kapcsolatot mutattak ki bizonyos vércsoportok és 49 betegség fokozott kockázata között a svédországi Karolinska Intézet kutatói, akik több mint ötmillió svéd ember adataira és csaknem ezer betegségre terjesztették ki a tanulmányukat, megállapítva egyebek között, hogy a B-s vércsoport védelmet nyújthat a vesekövek ellen. Korábbi tanulmányok azt mutatták, hogy a nullás vércsoportú embereknél kisebb valószínűséggel alakul ki szív- és érrendszeri megbetegedés vagy vérrög, ugyanakkor nagyobb az esélyük a vérzési rendellenességekre, mint az A- vagy B-vércsoporttal rendelkezőknek. Más tanulmányok eredményei azt sugallták, hogy bizonyos vércsoportú emberek fogékonyabbak néhány fertőző betegségre - olvasható a Medicalxpress orvostudományi hírportálon.

A nullás vércsoportú nőknél nagyobb eséllyel alakul ki terhességgel összefüggő hipertónia. Fotó: Getty Images
A nullás vércsoportú nőknél nagyobb eséllyel alakul ki terhességgel összefüggő hipertónia. Fotó: Getty Images

"Még mindig nagyon kevés információ áll rendelkezésre azzal kapcsolatban, hogy az RhD pozitív vagy RhD negatív vércsoportú emberek esetében fennáll-e bizonyos betegségek kockázata, vagy hogy még hány betegség állhat összefüggésben a vércsoportokkal" - mondta Torsten Dahlén, az eLife című tudományos lapban közölt tanulmány vezető szerzője. A kutatók átfésülték a svéd egészségügyi nyilvántartásokat, több mint ötmillió ember adataira kiterjedően, és 49 betegséget hoztak összefüggésbe az AB0-rendszerrel, valamint egy továbbit az RhD-rendszerrel.

Nálunk magasabb a vérrög kialakulása

Az eredmények megerősítették, hogy az A-s vércsoportú embereknél nagyobb valószínűséggel alakul ki vérrög , míg a nullás vércsoportúaknál fokozottabb az esélye a vérzési rendellenességek jelentkezésének. Azt is igazolták, hogy a nullás vércsoportú nőknél nagyobb eséllyel alakul ki terhességgel összefüggő hipertónia. Megállapították továbbá, hogy B-s vércsoport esetén kisebb a kockázata a vesekövek kialakulásának és, hogy az RhD pozitív nőknél ugyancsak nagyobb az esélye a terhességgel összefüggő hipertóniának.

A szakemberek szerint további tanulmányokra lesz szükség az eredmények megerősítéséhez és annak meghatározásához, hogy a különböző vértípusok és csoportok miként növelik bizonyos betegségek kockázatát, vagy vannak-e alternatív magyarázatok az összefüggésekre.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő valószínű, az ország északkeleti, keleti részein viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, majd napközben nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel. Estig nagyrészt vékony hólepel, a Dunántúl magasabban fekvő részein néhány centiméteres hóréteg is kialakulhat. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, amit főként északkeleten, keleten kísérnek gyakran erős lökések.A csúcshőmérséklet 1 és 7 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban állt be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!