Ülő Életmód
Ezért halálos, ha sokat ülünk
Sokak számára a munka órákig tartó egyhelyben ülést jelent, ritka szünetekkel, egy-egy sétával az épület körül, vagy a folyosón. A jelenség egyre növekvő aggodalomra ad okot. A vizsgálatok azt mutatják, hogy ha órákat töltünk a székben, komoly károsodást indíthat el a szervezetben, akár az élettartamot is lerövidítve.
Jó hír azoknak, akik irodában dolgoznak
Az irodistáknak elegük van a sok tanulmányból, amely arról szól, hogy milyen káros az egész napot ülve eltölteni. Hacsak nem olyan a munkakörnyezetük, hogy az asztalukat állómunkához is átállíthatják, esélyük sincs az ülve dolgozást hosszasan megszakítani. De most felcsillant a remény a számukra.
Rossz szokások, melyek miatt fájhat a háta
A hátfájás az egyik leggyakoribb ok, mely miatt nem tudjuk ellátni a munkahelyi feladatainkat, mely miatt nem tudunk úgy teljesíteni, mint szeretnénk. Gyakran nem kóros elváltozások, hanem egyszerű rossz szokások állnak a fájdalom hátterében. Összeszedtünk néhányat.
Gyógyszerkereső
A rétegfelhőzet fokozatosan szakadozik, gomolyosodik, a látási viszonyok javulnak, és a nap nagy részében napos, gomolyfelhős idő várható. A délután folyamán elsősorban északkeleten, illetve kis eséllyel az északnyugati határ közelében lehet helyenként záporokra, zivatarokra számítani. A délnyugati szél olykor megélénkül, de zivatarok környezetében erős lökések is lehetnek. A hőmérséklet délután 22 és 28, késő este 15, 20 fok között változik. Orvosmeteorológiai szempontból kifejezetten szerencsés helyzet alakult ki mostanra.