Sebfertőtlenítés
A legnagyobb tévhitek a sebkezelésről
Egy kis karcolás itt, egy kis horzsolás ott: a mindennapokban gyakrabban sérül meg a bőrünk, mint gondolnánk. És bár a kicsi sebeket sikerrel kezelhetjük otthon is, egyáltalán nem mindegy, hogyan tesszük. Az orvostudomány fejlődésével sok régi elmélet elavulttá vált. Érdemes tehát leszámolni a legnagyobb tévhitekkel.
"Ha nedvesen tartjuk, gyorsabban gyógyul"
Ha csak egy apró vágásról van szó, a legtöbben még könnyen elboldogulnak a seb ellátásával. Ám, ha annál nagyobb sérülést kell kezelni, sokan elbizonytalanodnak, mert ugyan eszükbe jut egy-két házi praktika, ám nincsenek meggyőződve róla, hogy valóban hasznosak-e. Összegyűjtöttük a leggyakoribb hiedelmeket, és azt is megmutatjuk, melyik használ, és mit felejtsünk el.
Gyógyszerkereső
A rétegfelhőzet fokozatosan szakadozik, gomolyosodik, a látási viszonyok javulnak, és a nap nagy részében napos, gomolyfelhős idő várható. A délután folyamán elsősorban északkeleten, illetve kis eséllyel az északnyugati határ közelében lehet helyenként záporokra, zivatarokra számítani. A délnyugati szél olykor megélénkül, de zivatarok környezetében erős lökések is lehetnek. A hőmérséklet délután 22 és 28, késő este 15, 20 fok között változik. Orvosmeteorológiai szempontból kifejezetten szerencsés helyzet alakult ki mostanra.