Pihenés
Hogyan aludjunk jobban?
A jó, kielégítő és pihentető alvás mindenkinek szükséges a mindennapokban, de még a hétvégéken is - az élet és néha még a körülöttünk élők is meglepő akadályokat tudnak ez elé gördíteni. Válogatásunkban ezen akadályokat próbáljuk felszámolni - reméljük, minél kevesebbet kell ezekből igénybe vennie!
Emberkínzás a korai munkakezdés
55 év alatti embereket reggel 9 előtt munkába küldeni "emberkínzás" - állítja az egyik vezető brit alvásszakértő. Dr. Paul Kelley túlzott kimerüléshez és stresszhez vezet az emiatt kialakuló alváshiány. 55 év felett azonban megváltozik a test alvásigénye, akkor már nem okoz gondot a 9 órás munkakezdés.
Gyógyszerkereső
Fátyolfelhők lesznek felettünk, de főleg a délnyugati, nyugati országrészben erőteljes lesz a gomolyképződés. Az éjszaka első felében a középső és északi, utána elsősorban délen alakulhat ki helyenként zápor, zivatar. Gyenge marad a légmozgás, csak zivatar környezetében lehet átmeneti szélerősödés. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 16 fok között alakul. Lesz némi változékonyság a nap folyamán, de fronthatást nem okoz.