Önbizalom
Betegség, amitől csalónak érezzük magunkat
Az imposztor szindrómában szenvedők úgy vélik, hogy az elért magánéleti sikerek és szakmai előrelépések a véletlen művei, és nem a saját érdemük. Emiatt folyton attól félnek, hogy főnökük "rájön", hogy tehetségtelenek és nem alkalmasak a pozícióra.
Gyógyszerkereső
A rétegfelhőzet fokozatosan szakadozik, gomolyosodik, a látási viszonyok javulnak, és a nap nagy részében napos, gomolyfelhős idő várható. A délután folyamán elsősorban északkeleten, illetve kis eséllyel az északnyugati határ közelében lehet helyenként záporokra, zivatarokra számítani. A délnyugati szél olykor megélénkül, de zivatarok környezetében erős lökések is lehetnek. A hőmérséklet délután 22 és 28, késő este 15, 20 fok között változik. Orvosmeteorológiai szempontból kifejezetten szerencsés helyzet alakult ki mostanra.