Légzés
Újraélesztés: ha a gyermek élete a tét
A szülők legnagyobb rémálma, hogy kisgyermekét olyan baleset vagy váratlanul jelentkező betegség éri, amely miatt leáll a légzése és szívmozgása. Ám ha mégis megtörténik a baj, tudnunk kell cselekedni. A gyakorlati tudás mindennél többet jelent, az időben megkezdett újraélesztéssel ugyanis megsokszorozható a túlélés esélye.
Az emberi orr változásainak okai
Nagyon úgy néz ki, hogy orrunk alakjáról elsősorban az éghajlat tehet. Főleg a hőmérséklet és a páratartalom befolyásolta az orrlyukak szélességét, az orrhát hosszát, és az egész szerv alakját. Ha nem tetszik, amit szüleink ránk hagytak, akkor joggal kívánhatjuk, hogy bárcsak költöztek volna melegebb, vagy épp hűvösebb éghajlatra.
Gyógyszerkereső
Az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett többórás napsütés várható és többfelé kell záporok, zivatarok kialakulására számítani, melyeket felhőszakadás, jégeső is kísérhet. Heves zivatarok is előfordulhatnak. A déli, délkeleti irányú szél csak néhol élénkül meg, zivatarok környezetében azonban viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 29 fok között alakul. Lesz némi változékonyság a nap folyamán, de fronthatást nem okoz.