Az emberi orr változásainak okai

Nagyon úgy néz ki, hogy orrunk alakjáról elsősorban az éghajlat tehet. Főleg a hőmérséklet és a páratartalom befolyásolta az orrlyukak szélességét, az orrhát hosszát, és az egész szerv alakját. Ha nem tetszik, amit szüleink ránk hagytak, akkor joggal kívánhatjuk, hogy bárcsak költöztek volna melegebb, vagy épp hűvösebb éghajlatra.

Fenti megállapításokat a Penn State University kutatói által készített tanulmány alapozza meg, amelyről a projekt vezetője, Mark Shriver antropológiaprofesszor kifejtette, hogy az orr olyan vonásaira fókuszáltak a teljes népességben, amelyek különböznek a földrajzi variációk (az uralkodó hőmérséklet és a páratartalom) szerint. Shriver és csapata állítja, hogy az emberek orrának alakjáért a helyi klíma felel, amelynek őseik huzamosabban ki voltak téve, akár meleg és nedves, akár hideg és száraz levegőről volt szó.

orr
A keskeny orr előnyös, ahol hideg és száraz a klíma. Köze van a szexuális szelekcióhoz is

A kutatók az orrlyukak és az orr alakját 3D képalkotással elemezték. Megmérték az orrlyukak szélességét, a közöttük lévő távolságot, az orr magasságát, az orrhát hosszát, és hogy az orr milyen messzire emelkedik ki az arc síkjából. Tapasztalataikat a PLOS Genetics folyóiratban tették közzé.

Az egyik elképzelés szerint az orr formáját meghatározó különbségek véletlenszerűen fordulnak elő, amit genetikai sodródásként írtak le a kutatók. Csakhogy az orr mért jellemzőinek teljes népességen belül mutatott eltéréseit nem lehet magyarázni ezzel az elmélettel. Tehát, a természetes szelekció - miszerint bizonyos orrformák jobban illenek bizonyos körülményekhez - bizonyára szerepet játszott az emberi orr formájának fejlődéséhez. A kutatók szerint a tényt, hogy az embernek egyáltalán van orra, éppen a tüdőbe belélegzendő levegő jellemzői magyarázzák. Shriver csapata úgy találta, hogy az orrlyukak szélessége erősen kötődik a hőmérséklethez és az abszolút páratartalomhoz.

A tágabb orrlyuk gyakoribb, ahol meleg és párás a klíma, miközben a szűkebb orrlyuk hideg-száraz éghajlaton jellemző - mutatták ki a kutatók. "Mindez visszavezethető a Thomson-szabályra" - jelezte Shriver, utalva a 19. századi brit anatómusra. Arthur Thomson már az 1800-as években állította, hogy a hosszú, vékony orr száraz, hideg helyeken, míg a rövid és széles orr meleg, nedves területeken alakult ki. "Sokan tesztelték már e megállapítást koponyákon végzett mérésekkel, de senki sem ellenőrizte a megállapítás helyességét élő embereken" - szögezte le a pennsylvaniai professzor.

Lehet fitos, pisze, vaskos, horgas, vagy vékony, hegyes - ahány ember, annyiféle orrot mondhat magáénak. Összetett funkciója, belső felépítése azonban nem függ külső megjelenésétől: a levegőt szűrve, előmelegítve juttatja az alsóbb légutakba. Részletek!

A szűkebb orrlyukak megváltoztatják a légáramlást , hogy az orrjáratok könnyebben maradjanak nedvesek, és a levegőt hatékonyabban tartsák melegen. Ez a tulajdonság fontos a hideg, száraz régiókban. Azok az emberek, akiknek ilyen orruk volt, valószínűleg könnyebben szaporodtak hűvös és száraz éghajlaton, mint a szélesebb orrúak, akik távol az egyenlítőtől nem tudták fenntartani a populációjukat.

A szexuális szelekció - ahogy a kutatók rámutattak -, azaz a kisebb vagy nagyobb orr preferálása is befolyásolhatja az orrméretben tapasztalható különbségeket a népesség egészében. A szépségideálok követhették a trendet, hogy bizonyos típusú orral mennyire alkalmazkodtak jól az emberek a helyi klímához.

Forrás: medicinenet.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!