Koronavírus Budapest
Egyelőre nem tartják indokoltnak a szigorítást itthon
A koronavírus-járvány negyedik hulláma Magyarországon a közzétett fertőzöttségi, illetve tesztpozitivitási adatok alapján "felfutó ágba" került, ezért a fővárosi önkormányzat az általános maszkviselés visszavezetését javasolta. Kezdeményezésük azonban egyelőre nem ért célba.
Koronavírus: 5 városban is berobbanhat a járvány
Ismét megosztotta a szennyvízvizsgálatok eredményeit a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK). A friss minták alapján elmondható, hogy több vizsgált nagyvárosban is határozott növekedésnek indult az új típusú koronavírus szennyvízből kimutatható koncentrációja.
Kapcsolódó videók
Koronavírus-fertőzés tünetei és kezelése
A koronavírus régóta ismert, cseppfertőzéssel terjedő kórokozó, denevérekben kifejezetten gyakori. Számos variánsa ismert, több típusa okoz emberi betegségeket is. Közülük a legismertebb a 2002 novembere és 2003 júliusa között komoly SARS-járványt kiváltó vírus volt, amely világszerte több mint 8 ezer megbetegedést okozott, aztán eltűnt. Az új koronavírus (SARS-CoV-2) 2019 decemberében jelent meg Kína egyik nagyvárosában, felső légúti betegségeket, tüdőgyulladást okozva. A megbetegedés neve COVID-19. Halálozási rátája 3,4 százalék körüli, bár ez a ráta nagyban függ a betegek életkorától, egészségi állapotától.

Gyógyszerkereső
Olvassa el aktuális cikkeinket!
Súlyos égési sérülteket tud kezelni a Bethesda egy új eszközzel
Magyarországon elsőként vehetnek használatba a Bethesda Gyermekkórház Országos Gyermekplasztikai és Égéssebészeti Központja orvosai egy rendkívül korszerű bőrhálósító készüléket. A 8 millió forintért vásárolt eszköz új dimenziókat nyit a nagyégett gyermekek és fiatalok gyógyításában.
Az északkeleti tájakon is szakadozik a felhőzet, és ott is erőteljes gomolyfelhő-képződés várható. Több helyen valószínű zápor, zivatar, néhol akár heves zivatarok is kialakulhatnak intenzív csapadék kíséretében. A Délnyugat-Dunántúlon a legkisebb a csapadék esélye. A délkeleti, majd délnyugatira forduló szél olykor megélénkül, zivatarok környezetében erős vagy viharos lökések is lehetnek. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. A változékony idő mellett a frontérzékenyek tüneteit napközben kettős fronthatás erősítheti fel.