Egyelőre nem tartják indokoltnak a szigorítást itthon

A koronavírus-járvány negyedik hulláma Magyarországon a közzétett fertőzöttségi, illetve tesztpozitivitási adatok alapján "felfutó ágba" került, ezért a fővárosi önkormányzat az általános maszkviselés visszavezetését javasolta. Kezdeményezésük azonban egyelőre nem ért célba.

Ahogy korábban megírtuk , a fővárosi önkormányzat kezdeményezte a kormánynál a maszkviselés szigorítását az új koronavírus-fertőzöttek növekvő száma miatt. A Főpolgármesteri Hivatal pénteki tájékoztatása szerint ez ügyben Karácsony Gergely főpolgármester levelet írt Pintér Sándor belügyminiszternek. A főpolgármester azt szerette volna elérni, hogy visszaállítsák a július 3-a előtt hatályos szabályokat a maszkviseléssel kapcsolatban, vagy legalább adjanak lehetőséget a települések vezetőinek arra, hogy a maszkviselési kötelezettséget helyi önkormányzati rendeletben írhassák elő. Az önkormányzatoknak ugyanis jelenleg nincs lehetőségük elrendelni a maszkviselést, mert ezt a tárgykört központi jogszabály szabályozza.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus Magyarország,
Szigoríthattak volna Budapesten, de egyelőre nem tartják indokoltnak.Fotó: Getty Images

Reagált az Emmi

A maszkviselési szabályokkal kapcsolatban az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) azt közölte az ATV Híradójával, hogy a kormány és az operatív törzs folyamatosan nyomon követi a hazai járványügyi helyzetet, és amennyiben szükségesnek látják, döntenek majd a további intézkedésekről. Jelenleg azonban a védekezés a védőoltásokra, nem pedig a korlátozásokra épül.

Négy lépésben fékezhetjük meg a koronavírus-járványt .

"A járvány negyedik hullámában a védekezés már oltásalapú, hiszen a vírus ellen az oltás biztosítja a legerősebb védelmet, és az előző hullámokkal szemben ma már van vakcina és a lakosság 60 százaéka védett. Emellett a maszkviselés továbbra is kötelező a kiemelten veszélyeztetettnek számító területeken: az egészségügyi intézményekben (háziorvosoknál, szakrendelőkben, kórházakban) és a szociális intézményekben (oltatlanok számára, látogatáskor)” - írták a tévécsatorna megkeresésére.

"Nem kötelező, de nem is tiltott"

Hozzátették, hogy a maszk ugyan a mindennapokban nem kötelező, de nem is tiltott. Ha tehát valaki úgy érzi biztonságban magát, hogy felteszi a védőeszközt, az nyugodtan megteheti. Kitértek továbbá arra is, hogy a háziorvosoknak mostantól még több lehetőségük lesz a koronavírus-gyanús személyek kiszűrésére .

Mutatjuk, mikor számítunk koronavírus-gyanús betegnek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.