Koronavírus: többen megfertőződtek egy fővárosi kórházban

Dolgozók és betegek is megfertőződtek az új típusú koronavírussal a fővárosi Szent János Kórház sebészeti osztályán. A történtek miatt felvételi zárlatot rendeltek el.

Felvételi zárlatot rendelt el a Szent János Kórház főigazgatója a sebészeti osztályon, miután kiderült, hogy több ott dolgozó és páciens is koronavírus-fertőzött - értesült a Népszava . A felvételi zárlat azt jelenti, hogy most egy darabig nem fogadnak új beteget a fővárosi intézmény sebészeti osztályán, a már ott kezelt pácienseket azoban továbbra is ellátják.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus Magyarország,
Többen megfertőződtek egy fővárosi kórházban. Fotó: illusztráció, Getty Images

Mindenkit teszteltek

A lap úgy tudja, hogy már múlt hét elején kimutatták a fertőzést az egyik orvosnál - őt természetesen azonnal karanténba küldték. Pénteken azonban egy újabb dolgozó és egy beteg is belázasodott, ezért az összes munkatárson és bennfekvőn koronavírustesztet végeztek. Ennek eredményeképp még három fertőzöttet szűrtek ki. A hétvége az osztályt takarításával, fertőtlenítésével telt. Amennyiben a vasárnapi vagy hétfői újabb tesztek negatívak lesznek, újranyitják az osztályt.

Egész Európában, így Magyarországon is már az új koronavírus delta variánsa terjed. Ezt a - korábban indiainak nevezett - vírusmutánst tavaly decemberben azonosították, majd idén márciusban minősítették kiemelt kockázatúnak. Nézzük, mit lehet róla tudni .

A delta variáns is állhat a náthás tünetek mögött

A Népszava intézményi forrásból úgy tudja, hogy nemrégiben a Szent Margit kórházból is több tucatnyiak kerültek COVID-osztályokra. A lapnak nyilatkozó szakember arra is figyelmeztetett, hogy a delta variáns az oltottak körében viszonylag enyhe, náthaszerű tüneteket okoz, ezért sokaknak eszébe sem jut, hogy koronavírus-fertőzésről lehet szó, közben viszont megfertőznek másokat.

A védettségi igazolvány nélküliek június eleje óta csak két napon belül készült negatív PCR-teszttel vehetnek részt tervezhető műtéteken vagy rehabilitáción. A koronavírus-fertőzés szempontjából kockázatosnak ítélt beavatkozások előtt pedig ingyenes antigén gyorstesztet végeznek mindenkin. A Népszavának nyilatkozó szakember szerint azonban a védettségi igazolvány továbbra sem véd a COVID-19 ellen, ezért nagyon fontos lenne, hogy a kórházba kerülők térítésmentesen végeztethessenek PCR-tesztet.

Jövő év végén megkezdődik a vakcinagyártás a debreceni nemzeti oltóanyaggyárban - jelentette ki Palkovics László innovációs és technológiai miniszter vasárnap a helyszínen, amikor elhelyezték a leendő üzem alapkövét a Debreceni Egyetem innovációs parkjában.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.