Háziállat
Miért tartunk háziállatokat?
Több tudományos vizsgálat is bebizonyította már, hogy a háziállatok mind lelki, mind testi egészségünkre jó hatással vannak. De mégis, milyen indíttatásból vesznek magukhoz az emberek egy állatot? És vajon mit szólnak az együttéléshez házi kedvenceink? A témáról Pálinkás-Panyi Anna pszichológussal és Ujfalussy Dorottya Júlia etológussal beszélgettünk.
Ezért nem jó, ha velünk alszik kedvencünk
Több kutatás is bizonyítja, hogy háziállatot tartani nagyon is jót tesz az egészségnek. A gazdiknak általában alacsonyabb a vérnyomása, a koleszterinszintje,a trigliceridszintje, ráadásul a kedélyük is jobb. Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy bizonyos esetekben kis kedvencünk akár meg is betegíthet bennünket.
Gyógyszerkereső
A rétegfelhőzet fokozatosan szakadozik, gomolyosodik, a látási viszonyok javulnak, és a nap nagy részében napos, gomolyfelhős idő várható. A délután folyamán elsősorban északkeleten, illetve kis eséllyel az északnyugati határ közelében lehet helyenként záporokra, zivatarokra számítani. A délnyugati szél olykor megélénkül, de zivatarok környezetében erős lökések is lehetnek. A hőmérséklet délután 22 és 28, késő este 15, 20 fok között változik. Orvosmeteorológiai szempontból kifejezetten szerencsés helyzet alakult ki mostanra.