Egészségügyi Dolgozók
Így változik az egészségügy 2018-ban
A gyógyítás a fejlődés élvonalában van, de nagyon megdrágult. Ezért ma már nemcsak innovatív megoldásokat keresnek a szakemberek, hanem az ellátást eredményessé, költséghatékonnyá és betegközpontúvá is akarják tenni. Erre az intelligens egészségügy megteremtése ad esélyt. Mit jelent ez a betegek és az intézmények számára?
Rendeznék a védőnők helyzetét
Az egészségügyi dolgozók bérhelyzetét javító előterjesztések kerülnek a kormány elé, erről tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára a szakszervezetek képviselőit az ágazati kollektív szerződésről folytatott tárgyalás újabb fordulóján.
Tanulni vágyó egészségügyi dolgozók, figyelem!
A Janssen ismét mérföldkőhöz érkezett: a Janssen Akadémia megnyitásával olyan egyedülálló kezdeményezést indít el, melynek keretein belül elősegíti a magyar orvosok, ápolók, egészségügyi szakemberek orvosi-egészségügyi tudásának elmélyítését.
Gyógyszerkereső
A nappali gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütésre számíthatunk, azonban a nap második felében az északi tájak fölé vastagabb felhőtömbök is besodródhatnak. Legfeljebb néhány helyen fordulhat elő futó zápor. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 10 és 16 fok közé hűl le a levegő. A nap során hidegfronti hatás lesz a domináns, ami sokaknál okozhat majd kellemetlen panaszokat.