Ferenc pápa: a nők esélyegyenlőségétől lesz jobb a világ

A nők elleni erőszak és előítéletek ellen szólalt fel a nemzetközi nőnap alkalmából Ferenc pápa, egyúttal kiemelte: ha a nők egyenlő esélyeket kapnak, a világ jobb hely lesz.

A pápa a La Stampa című olasz napilap által megjelentetett, "Több női vezető egy jobb világért" című könyvhöz írt előszavában – melyet a Vatican News honlap is közzétett – leszögezte: a nőknek nem csak a családban, hanem az élet minden területén joguk van bizonyítani. Súlyos igazságtalanságnak nevezte a nők és férfiak fizetésében lévő különbségeket is, melyek, mint mondta, a nők elleni előítéleteket táplálva megágyaznak a nők elleni erőszaknak.

Ferenc pápa, női egyenjogúság, Vatikán, Róma, nők, nőnap
Ferenc pápa szerint a nők mindig békét akarnak. Fotó: Getty Images

"A nők elleni erőszak egy nyílt seb"

A pápa hangsúlyozta: a nők fájdalommal szülnek azért, hogy utána nagy örömük teljen az új életben. "Ezért a nők békét akarnak, mindig" – fogalmazott. Úgy vélte, a nők inkább hajlamosak a környezetvédelemre, tekintetük nem a múlt, hanem a jövő felé fordul. Elmondta, szeretné hinni, hogy ha a nők minden lehetőséget megkapnának, jelentősen hozzájárulhatnának egy békén, befogadáson és szolidaritáson alapuló világ létrehozásához. Egyúttal ismét felszólalt a nőket érő erőszak ellen, emlékeztetve arra, hogy egy 2021-es beszédében a jelenséget már a "patriarchális és macho kultúrából eredő nyílt sebnek" nevezte.

António Guterres ENSZ-főtitkár a napokban arra hívta fel a figyelmet, hogy a nők és férfiak közötti egyenlőség a világban egyre távolabbi cél, amely legfeljebb 300 év múlva érhető el.

Mindeközben az ausztráliai Newcastle Egyetem legújabb felmérése azt mutatja: sok nő érzi úgy, hogy az egyház hátrányosan megkülönbözteti őket. A felmérésben – mely során 104 országból 17 ezer katolikus nőt kérdeztek – a válaszadók több mint 80 százaléka vélte úgy, hogy a nőknek az egyházi vezetés minden szintjén helyet kell kapniuk. A felmérés szerint a válaszadók kétharmada támogatta a női papság gondolatát, ez alól kivételt csak a Dél-afrikai Köztársaságban és Lengyelországban élő válaszadók jelentettek. Ferenc pápa korábban már felszólalt a diszkrimináció ellen, ám elvetette a női papság gondolatát. 

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google HírekbenFacebookonInstagramonViberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +23 °C
Minimum: +15 °C

Főleg a keleti területeken zártabb maradhat a felhőzet, amely nyugat felé haladva szakadozik, gomolyosodik, néhány órás napsütés főleg a nyugati tájakon valószínű. Többfelé várható eső, zápor, zivatar, utóbbiakra délután elsősorban a Dunántúlon kell számítani. A keleti, délkeleti szél az ország keleti felén megélénkül, zivatarok környezetében átmenetileg erős lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 25 fok között alakul. Késő estére 17 fok köré hűl le a levegő. Kettős fronthatás okozhat ma problémákat az arra érzékenyeknél.

Hogy érzi magát?

Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!

Hogy érzi most magát fizikailag?

Hogy érzi magát?

Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!

Milyen most a lelkiállapota?

Hogy érzi magát?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra