A család segítsége életet menthet

Észrevenni a bajt

A mentális betegségekben, így a szkizofréniában szenvedők jelentős részének nincs betegségtudata, nem veszi észre, hogy megváltozott a viselkedése, vagy éppen egészen egyedi, hárító magyarázatot ad erre. Az érintettel együtt élő, őt jól ismerő hozzátartozó azonban felfigyelhet a betegség kialakulásának első tüneteire, például a visszatérő alvászavarra, a "furcsa" viselkedésre, az összerendezetlenné, sutává váló mozgásra, a beszédben és a gondolkodásban megnyilvánuló kóros tünetekre, téveszmékre, érzelmi tompaságra, a munkaképesség csökkenésére. A hozzátartozónak nem feladata eldönteni, mi lehet mindennek a hátterében, de minél előbb észreveszi, hogy baj van, és minél előbb hozzásegíti a beteget ahhoz, hogy szakember megvizsgálhassa, annál több esélyt ad a hatékony kezelésnek.

Beszélgetés az orvossal: az előzmények feltárása

A szkizofrénia diagnózisának felállításában, a számos, hasonló pszichotikus tünetekkel járó, de más hátterű betegség (depresszió, agydaganat, epilepszia, Huntington-kór stb.) kizárásában nélkülözhetetlen a hozzátartozók segítsége, akik beszámolhatnak a beteg viselkedésében bekövetkezett változásokról, a tapasztalt kórjelekről, tünetekről. Az anamnézis összeállításakor ezért a legközelebbi családtagokat is megkérdezik. A betegség kialakulhat gyorsan, egy-két hét alatt, de évekig tartó folyamat is lehet, a diagnózishoz pedig a tünetek több mint fél éves észlelése szükséges, így a kór kezdetének megállapításához is nagy segítséget adhat a beteg családja, közvetlen környezete.

Együttműködés: elfogadtatni a kezelést

A modern gyógyszereknek és a pszichoterápiának köszönhetően ma már az esetek legnagyobb részében a kezelés hatékonyan csökkenti a tüneteket, jó állapotban stabilizálja a beteget, javítja az életminőségét, és segít elkerülni a betegségből adódó rokkanttá válást vagy önagressziót. Ehhez azonban az kell, hogy a beteg valóban beszedje az orvosságát, vagy elmenjen az injekcióért, és rendszeresen tartsa a kapcsolatot a kezelőorvosával, terapeutájával. A hiányzó betegségbelátás miatt azonban gyakran épp az ellenkezője történik, a beteg elutasítja a kezelést, mondván, nincs semmi baja, nincs szüksége erre. Hatalmas szerepe lehet a hozzátartozóknak abban, hogy elkerülhessék a kezeletlenség miatti állapotrosszabbodást. Ha sikerül megőrizni a szeretetteljes, elfogadó családi légkört, ha a beteg nem ellenségességet, értetlenséget, türelmetlenséget tapasztal, akkor könnyebben rávehető lesz arra, hogy elfogadja a számára életfontosságú kezelést. Legfontosabb a bizalmon alapuló segítő kapcsolat kialakítása, a beteg, a család és a kezelőszemélyzet együttműködése.

Ne ellene, vele!

Xavier Amador gyakorló klinikai pszichológus professzor, aki szkizofrén bátyja révén maga is érintett családtag a "Nem vagyok beteg, nincs szükségem segítségre" című könyvében foglalta össze, mit lehet tenni a betegségtudattal nem rendelkező páciensekkel. Azt ajánlja, hogy az ő esetükben a viták, az érvekkel való meggyőzési kísérletek helyett a beteg által is észlelt problémákra keressenek közös megoldásokat. Az általa kidolgozott LEAP modell lényege: meghallgatás (Listen), együttérzés (Empathize), egyetértés (Agree), partneri kapcsolat (Partnership). A módszer kulcsa a beteg helyzetének, érzéseinek megértése, a bizalomteli, számára biztonságot nyújtó légkör kialakítása, és az iránta tanúsított tisztelet. Aki valóban segíteni akar, ne szálljon szembe a mentálisan beteg ember meggyőződéseivel, hanem keressen közös kiinduló pontot, amire az együttműködés felépíthető lesz.