Hogyan lehet megbocsátani bántalmazó szüleinknek?

Bántalmazó szülők mellett felnőni érzelmileg igen megterhelő, és a negatív élmények hatásai még felnőttkorban sem múlnak el nyomtalanul. De vajon meg lehet-e bocsátani valaha a múlt traumáit, és túllendülhetünk-e valaha a fájdalmon? Szakember válaszol.

"A szüleim bántalmaztak gyerekként, ami poszttraumás stressz szindrómát (PTSD) hagyott maga után" - így kezdte a The Guardiannak írt olvasói levelét egy 43 éves férfi. Mint írta, Nagy-Britanniából származik, de jelenleg külföldön él, és egy ideje már nem tartja a szüleivel a kapcsolatot. Boldog, hogy már nem a korábbi, mérgező közeg veszi körbe, hanem azóta saját életet és saját családot épített fel. A fiatalon megtapasztalt rossz bánásmód, elhanyagolás és erőszak azonban komoly nyomokat hagyott rajta. Korábban a kábítószer rabja volt, az öngyilkosságot pedig többször is megkísérelte. Végül 32 éves kora körül sikerült egy olyan terapeutát találnia, aki tudott neki segíteni.

A történet legfájóbb pontja mégis az, hogy a szülők nem ismerik el, hogy amit tettek, az gyermekbántalmazás volt. Ha pedig a férfi mégis felveszi velük a kapcsolatot, akkor mindig újraindulnak a szokásos játszmák. "Nem szeretem őket mint embereket, és csak nagyon kevés dologban hasonlítok rájuk. De amikor már olyan idősek lesznek, hogy nem tudják ellátni magukat, akkor szeretnék én is résztvenni a gondozásunkban - ez az én saját döntésem. De hogyan engedhetném el addig az irántuk érzett haragomat?" - kérdezte a gyötrődő férfi.

kisfiú sír
A rossz gyerekkor nem múlik el nyom nélkül. Fotó: Getty images

A bántalmazó szülők nem szoktak megváltozni

Az olvasónak Annalisa Barbieri, a The Guardian egyik szerkesztője válaszolt, aki gyakran ad tanácsokat a levélíróknak családi problémák kapcsán. "Nagyon sajnálom, amiken keresztül mentél, de bevallom, kissé összezavarodtam, hogy még mindezek után is szeretnéd majd gondozni őket, amikor az szükségessé válik. Tudom, hogy a gyerekek - még felnőttként is - végtelenül elnézőek tudnak lenni a szüleikkel szemben, azonban nagyon erősnek tűnik az elhatározásod, hogy elkerülöd a szüleidet. Szerinted változni fog bármi attól, hogy megöregszenek?" - kezdte kissé fájóan őszinte válaszát Barbieri, hozzátéve, hogy a bántalmazó szülők nem szoktak megváltozni. A bántalmazás veszélye tehát mindig is fennáll majd - ha a gyengeség miatt a fizikai abúzus már nem is megoldható, a lelki erőszakra még akkor is van lehetőség.

Barbieri azonban az olvasó kedvéért Lorraine Davies-Smith családterapeutával is konzultált, hogy minél jobb tanácsot adhasson a helyzet megfelelő kezelésével kapcsolatban. A szakember szerint a 10 évvel ezelőtti terápia valószínűleg nem volt elég a traumák feldolgozásához, ezért egy újabb terapeuta felkeresését ajánlotta a férfinak. Figyelmeztette ugyanakkor az olvasót, hogy a megbocsátás nem lesz könnyű folyamat. "Ahhoz, hogy megbocsáss nekik, meg kell értened, hogyan és miért voltak képesek megtenni veled azt, amit tettek. Csak ez a megértés vezethet el a megbocsátáshoz, ám úgy tűnik, te ettől még igen messze vagy" - mondta el a szakember.

Amikor szóba kerül a bántalmazó kapcsolat, a legtöbben talán egy agresszív, elnyomó férfit, az áldozat szerepében pedig egy rettegésben tartott nőt vizionálnak. A kapcsolaton/családon belüli erőszak azonban ennél jóval árnyaltabb probléma, egyáltalán nem törvényszerű, hogy a női fél felé irányul - bizonyos esetekben a férfiak ugyanúgy célponttá válhatnak.

Túlértékeljük a megbocsátást?

Barbieri szerint egyébként nem feltétlenül kell mindent megbocsátani, amit ellenünk elkövettek a szüleink - ő személy szerint jelentősen túlértékeltnek gondolja a megbocsátást. Az is elég, ha csak elengedjük a haragot, ám ez sem annyira egyszerű, mintha csak a szélnek eresztenénk egy léggömböt. A szerkesztő mindenesetre azt javasolta az olvasónak, mindenképpen gondolja át, hogy ilyen traumákkal a hátán biztosan feladná-e néhány évre a külföldi életét és saját családját azért, hogy visszamenjen az Egyesült Királyságba a szülei életének utolsó éveire.

A rossz gyerekkor nem múlik el nyom nélkül

A gyermekkori bántalmazásról és elhanyagolásról egyébként azért is nagyon fontos beszélni, mert már egy nagyszabású kutatás eredményei is kimutatták, hogy a gyerekekkel való rossz bánásmód generációról generációra öröklődik. Ezt azt jelenti, hogy a bántalmazott gyerek nagy eséllyel ő maga is bántalmazó szülővé válik. Az említett tanulmány vezető szerzője, Jason Armfield - aki a Dél-Ausztráliai Egészségügyi és Orvosi Kutatóintézet munkatársa - kiemelte, hogy a gyermekkori bántalmazás lelki sebei felnőttkorban fokozott szégyenérzet, rossz impulzuskontroll, fenyegetettségérzés és szorongás formájában "köszönnek vissza".

Annie Wright pszichoterapeuta szerint pedig az alábbi jelek mutatják meg a legbiztosabban, hogy valakinek rossz gyerekkora volt:

  • kihívást jelent az érzelmek szabályozása és az érzelmi kiegyensúlyozottság megteremtése;
  • nehezen alakítunk ki és tartunk fent minőségi kapcsolatokat;
  • úgy érezzük, az életünk bármikor széteshet;
  • folyamatosan menekülünk a vélt veszélyek és a konfliktushelyzetek elől;
  • képtelenek vagyunk különbséget tenni az egészséges és egészségtelen, a funkcionális és diszfunkcionális között.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Az átvonuló hidegfront felhőzete reggel elhagyja a keleti és déli tájakat is. Mögötte ismét napos idő várható felhőátvonulásokkal. Reggelig helyenként még másutt is, napközben viszont már főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!