Magyarország legjobb kórházai - ismeri őket?

Kéky Kira

A HáziPatika.com szavazásán az összes államilag finanszírozott kórház és klinika részt vett 2007-ben is. A díjátadáson kiderült: a kórházaktól ugyanazt várja el a miniszter és a beteg is: gyógyítást mindenhol, azonosan jó színvonalon, mindenkinek.

A minisztérium szeretné látni az egész listát

- Jelentősen átalakult az egészségügy, nehéz év volt a kórházaknak a 2007-es - mondta az "Év Kórháza" díjátadó ünnepségen az egészségügyi miniszter.
Horváth Ágnes szerint a 2008-as esztendő könnyebb lesz, nagyobb átalakítások nem lesznek és pénzügyileg is jobb év vár az intézményekre.
A cél az, hogy az ország minden intézményében azonos ellátást kaphasson a rászoruló.
- A betegek érdekében hadd kívánjam azt, hogy szűküljön a listán a távolság az elsők és az utolsók között - mondta bevezetőjében a miniszter.

- Amit elvárunk, hogy valamennyi beteg diszkriminációtól mentesen, tehát származásra, nemre, korra, fogyatékosságra való tekintet nélkül ugyanazt az ellátást kapja minden kórházban. De nemcsak ugyanolyan legyen az ellátás, hanem minden esetben feleljen is meg a szakma által elvártnak. Tapasztaljuk, hogy ez sokszor nem valósul meg az intézményekben. Azt szeretnénk, ha 2008-ban mindez megváltozna, ha életévekben mérhetően javulna az ellátás - tette hozzá Horváth Ágnes a HáziPatika.com-nak adott interjúban.
Az egészségügyi ellátás csak 10-15 százalékban járul hozzá a várható élettartam növeléséhez, épp ezért nem várható el, hogy önmagában a gyógyítás színvonala növeli majd az egészségben eltölthető évek hosszát. Ehhez szűrés, egészséges életmód kell. Egy valamihez kell jó kórház: a gyógyuláshoz.
- Örültem, hogy van tisztaság kategória, mivel döntően befolyásolhatja a kórházi fertőzések előfordulását a tisztaság, és persze azt is befolyásolja, hogy a beteg hogyan érzi magát. Én nem lennék képes olyan intézményben gyógyulni, ahol kosz van.
Azt látjuk, hogy valahogy Magyarországon nagyon nagy a tudásbeli hiány - ez így a legenyhébb megfogalmazás. Szeretném azt elérni, hogy ne csak betegekről beszéljünk, hanem valamennyi emberről. Az életmódról, tehát arról: hogyan élünk, mozgunk-e, mivel táplálkozunk, elhízottak vagyunk-e, milyen a családi kórelőzmény, mire kell figyelnünk, milyen szűrésre járjunk - magyarázta a miniszter asszony.

Arra a kérdésünkre, hogy választhat-e a beteg egészségügyi intézményt attól függően, hogy milyen az ott zajló ellátás, Horváth Ágnes azt mondta, hogy az új, egészségügyi pénztári rendszerben is lesz választási lehetőség.
- Ami pedig szintén fontos, hogy nemcsak a beteget orientálja, hanem a pénztáraknak is segít kiválasztani, kivel kössenek szerződést. Nem lesz olyan pénztár, amely megteheti, hogy ne kössön szerződést jónak ítélt intézményekkel. Ez tud valódi versenyt hozni. Épp ezért fontos az is, hogy ne csak az "Év Kórháza" rangsor elejét nézzük, hanem a végét, a rosszabb helyezést elért kórházak listáját is, mert az is nagyon sokat elárul. Mindenképp szeretnénk megnézni ezeket az adatokat is - hangsúlyozta Horváth Ágnes.

Ellátás

Az Ellátás kategóriában kifejezetten jól teljesítettek az általában kritikusan szemlélt gyermek-egészségügyi intézetek, illetve a sebészetek.
Kocsis Gábor, a HáziPatika.com ügyvezető igazgatója azt emelte ki, hogy amikor elindították a HáziPatika.com portált, még sokan őrültségnek tartották. Mostanra bebizonyosodott, hogy van helye a médiában egy olyan felületnek, amely az egészségügyről, az egészséges életmódról szól.
- Erősítenünk kell az emberekben, hogy a helyes életmód kialakítása, a betegségek megelőzése, a betegségek kezelése, a jó beteg-orvos kapcsolat rajtunk múlik. Mindenkinek kötelessége a saját testi-lelki egészségével foglalkozni, ehhez próbáljuk a lehető legtöbb információt megadni - tette hozzá.

Amikor 2005-ben életre hívták az "Év Kórháza" szavazást, az volt a cél, hogy információcserére adjanak lehetőséget az egészségügyben, hogy laikusok is véleményt mondhassanak az egészségügyről, az egészségügyi intézményekről. Olyan független felületet adtak erre, ahol elmondhatják tapasztalataikat, pozitív és negatív véleményüket. Így segítik azt, hogy mások is képet alkothatnak a kórházakról, az ottani ellátásról, esetleg megkönnyítsék a döntést, ha választani kell és lehet.
- Tükröt tartunk a kórházaknak arról, hogyan látják őket a betegek, hozzátartozók - mondta Kocsis Gábor.

A HáziPatika.com ügyvezető igazgatója az Ellátás kategóriában az alábbi díjakat adta át:
  1. Országos Sportegészségügyi Intézet
  2. Vadaskert Gyermekpszichiátriai Kórház és Szakambulancia
  3. SZTE ÁOK Sebészeti Klinika
A kategória győztese, az Országos Sportegészségügyi Intézet igazgatója, dr. Berkes István roppant fontosnak tartja az elismerést. Ez fontos visszajelzés számukra, és megerősíti a kollégákat abban, hogy jól dolgoznak ebben a nagyon nehéz helyzetben is, amelyben az intézmény most van.

Környezet és tisztaság

A Környezet és tisztaság kategória elemzése azt mutatja, hogy valószínűleg a budapesti intézmények nagyobb forgalma nagyobb terhelést jelent a környezetre. A vidéki intézményeket tisztábbnak értékelték a betegek.
A kategória nyertesei szintén Kocsis Gábortól vették át az elismerést.
  1. Területi Kórház, Mátészalka
  2. SZTE ÁOK Ortopédiai Klinika
  3. Szent Pantaleon Kórház
- Ez nagy öröm az intézmény számára, mivel az ország Észak-keleti Régiójában viszonylag szegény térségben dolgozunk. Jó, hogy a betegeink értékelik a szolgáltatásainkat, az erőfeszítéseinket amit pénzszűkében teszünk értük. Ez nagyon jól esik - magyarázta Harsányi Imréné, a mátészalkai Területi Kórház igazgatója.

Orvos-szakmai ellátás

Ebben a kategóriában idén elsősorban a fővárosi székhelyű, illetve az egyetemi klinikák kaptak magas pontszámot.
Dr. Banai János, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke azt emelte ki, hogy nagyra becsülik az "Év Kórháza" internetes szavazást, hiszen megerősíti a kapcsolatot az egészségügyi dolgozók és a betegek között. A gyógyítás komplex, kell hozzá az orvos és a beteg közötti bizalom. A mai nehéz helyzetben is ez az az emberi tényező ami a leginkább legmaradt. Minden kategória nagyon fontos, de a sikeres gyógyítás alapfeltétele, hogy az orvos a megfelelő szinten végezze hivatását. A magyar orvosok a világon mindenütt megállják a helyüket - tette hozzá, amikor átadta a díjakat.

Az Orvos-szakmai ellátásban az első három helyezett:
  1. PTE ÁOK OEC Szülészeti és Nő­gyógyászati Klinika
  2. PTE OEKK ÁOK Szívgyógyászati Klinika
  3. Fővárosi Önkormányzat Péterfy Sándor utcai Kórháza
Dr. Szabó István professzor, a pécsi Szülészeti és Nő­gyógyászati Klinika volt igazgatója vette át a díjat, és elmondta, hogy nagyon örül az elismerésnek.
Hozzátette, hogy még ennél is jobb orvos-szakmai ellátást kapnak majd a közeljövőben a Klinikán szülő nők. A legfontosabbnak a hozzáállást tartja.
- Ha egy magzat életét megmentjük, azzal egy világot mentünk meg. Ha egy édesanya életét mentjük meg, már nem éltünk hiába - tette hozzá.

Ápolás és szakszemélyzet

A kapott eredmények azt mutatják, hogy jól ápolni szinte bárhol lehet. A legjobbak között van rendelőintézet, városi kórház, országos intézmény, egyetemi klinika is.

- Ha a betegek elégedettségét nem tudjuk magunk mögött, akkor nem leszünk hitelesek az egészségügyi ellátás során, hiába vagyunk kiváló szakemberek, hiába vagyunk kiváló ápolók, szakdolgozók - mondta a díj átadása előtt Balogh Zoltán, Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke.
- A lelkiismeretes, pontos, körültekintő, emberséges magatartás és szakmai munka adja azt az értéket, amit a lakosság, a ránk bízott betegek elismernek.
Ha nincs meg a bizalom ebben a nagyon személyes ellátási folyamatban, akkor nem lesz sikeres a gyógyítási folyamat, az ápolás, a rehabilitáció. Ha mindez megvan, az már fél gyógyulásnak tekinthető - emelte ki Balogh Zoltán, aki Ápolás és szakszemélyzet kategóriában három intézménynek adott át elismerést:
  1. PTE OEKK ÁOK Szívgyógyászati Klinika
  2. Heim Pál Kórház Madarász utcai Kirendeltség
  3. Kiskunhalasi Semmelweis Kórház Kht.

Infrastruktúra

Székely Krisztina, a Pfizer kormányzati kapcsolatok igazgatója azt szeretné, ha az általuk felajánlott számítógépeket arra fordítanák, hogy egy nagyon kényes területen javítsák az ellátást. Úgy tapasztalta, hogy egy területen, a sorban állással történő várakozás területén nem hogy javult volna, hanem inkább romlott a helyzet a magyar gyógyító intézményekben, mivel a vizitdíj bevezetése miatt még egyszer sorba kell állniuk a betegeknek.
- Fordítsák ezeket a korszerű számítógépeket ennek az állapotnak a javítására - ezzel adta át a helyezetteknek az elismerő oklevelet Székely Krisztina.
Az Infrastruktúra kategória győztesei:
  1. Területi Kórház, Mátészalka
  2. Állami Egészségügyi Központ Hévízi Mozgásszervi Rehabilitációs Intézet
  3. EUROP-MED Orvosi Szolgáltató Kft. Budaörsi Egészségügyi Központ

Az "Év Kórháza 2007" győztese

Az összetett verseny élén ezúttal jellemzően nem a kategóriagyőztesek végeztek. Ebből az derült ki, hogy kevés, ha valamelyik intézmény egy-egy szakterületen kiemelkedő. Idén egy olyan kórház végzett az élen, amely minden területen egyenletesen nyújtott jó teljesítményt.

A HáziPatika.com szavazásán az "Év kórháza 2007" címet a kapuvári Lumniczer Sándor Kórház-Rendelőintézet nyerte el. A nyertes megkapja az "Év kórháza 2007" címet, és emellett értékes számítástechnikai eszközökkel is gyarapszik.

Az összesítésben második helyen a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház, harmadik helyen pedig az Országos Sportegészségügyi Intézet végzett.

- Az informatika fejlesztésére nagy szüksége van a kórháznak, örülünk a számítógépnek, amit a díjjal együtt kapunk. De ennél is fontosabb számunkra, hogy ezt a díjat fel tudjuk mutatni a lakosságnak, amely még az egészségügyi ellátórendszer átalakítása előtt megmutatta a ragaszkodását. Sokat tettek értünk: utcára vonultak, tüntettek, leveleket írtak és lobbiztak, hogy aktív gyógyítóként megmaradhasson ez a kórház - magyarázta a helyi lakosok aktivitását dr. Benedek Zoltán, a kapuvári Lumniczer Sándor Kórház-Rendelőintézet főigazgatója.
- Én nagyon bízom benne, hogy ezt a bizalmat továbbra is megtartjuk, így is, hogy már csak krónikus ágyakkal működik tovább az intézmény.
Gyógyír a kollégáknak ez az elismerés. Nem gyógymód, mert az az aktív ágyak visszaadása lenne, de mindenképpen egy olyan segítség, amelyre a munkatársainknak szüksége volt - zárta szavait az Év Kórházának főigazgatója.
Nagy Egészségteszt
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+23, +28 °C
Minimum:
+12, +17 °C

Hazánkban pénteken délelőtt a napsütés mellett elkezdődik a gomolyfelhő-képződés.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag