Elárverezik a romokban álló fővárosi kórházat

Csaknem 1,5 milliárd forintos kikiáltási árról indul ismét licit az egykori Árpád Kórház épületéért. Az újpesti intézmény bő egy évtizede, 2013-ban zárt be, azóta viszont jelentősen leromlott az állapota.

Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. elektronikus árverési platformján jelenleg (1,44 milliárd forintos kikiáltási árral) az újpesti Árpád Kórház a legnagyobb összegű tétel az újpesti – szúrta ki az Index. Ez tehát azt jelenti, hogy ismét megpróbálnak túladni az egykor szebb napokat látott, ma azonban már romokban lévő egészségügyi intézményen – tavaly nyáron ugyanis már volt erre egy sikertelen kísérletük.

Árpád Kórház
Egy busz halad el az Árpád Kórház Árpád úti telephelyének épülete előtt 2011. február 22-én. Fotó: Máthé Zoltán/MTI

Több mint 9400 négyzetméter

Az Árpád út 124-132. szám alatt található, teljes közmű-ellátottságú ingatlan 9421 négyzetméteren terül el. Az intézmény két utcafronttal rendelkezik, valamint összesen nyolc darab felépítményt tartalmaz, amelyek együttes alapterülete meghaladja az 5800 négyzetmétert. Az ingatlan több mint 10 éve teljes egészében használaton kívüli, azóta pedig műszaki és esztétikai állapota is jelentősen leromlott, teljeskörű felújítása akár százmilliárdos tétel is lehet.

Vajon mi épül a helyére?

„Önmagában az ingatlan mérete, ára és az állapota meghatározza, hogy kevés vásárló képes előteremteni egy ilyen volumenű projekthez szükséges finanszírozást” – mondta az Indexnek Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Véleménye szerint az átfogó rekonstrukció után jó eséllyel egy új magánegészségügyi szolgáltató nyílik az egykori kórház helyén, de akár kereskedelmi és lakóingatlan-fejlesztés is elképzelhető.

Sok külföldre vándorolt orvos ezért jön haza.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.