Ennyire súlyos itthon a védőnőhiány

A koronavírus-járvány a védőnők dolgát is jelentősen megnehezítette, a legnagyobb problémát azonban a szakemberhiány jelenti - mutatott rá Csordás Ágnes Katalin, a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke.

A járvány ettől is megfosztotta a munkavállalókat.

A védőnők életébe is új kihívásokat hozott a világjárvány. Hiszen ez idő alatt is el kellett látniuk a szokásos feladataikat - a fiatalok egészségfejlesztését, az általános szűréseket, illetve a védőoltások megszervezését -, az online térben azonban ezt nem olyan egyszerű megoldani egy olyan, főként a személyes találkozásokra épülő szakmában, mint amilyen a védőnőké. A családok kényszerű bezárkózása például megakadályozta a várandósok és a csecsemők meglátogatását. A legnagyobb problémát mégis inkább a szakemberhiány jelenti, emiatt sok településen leterheltek a védőnők - ismertette a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke a Spirit FM Aktuál című műsorában .

védőnő, szakemberhiány, magyar egészségügy
Sok településen leterheltek a védőnők, a járvány miatt pedig a családlátogatások is elmaradnak. Fotó: Getty Images

Több száz védőnő hiányzik a rendszerből

Jelenleg 350-400 védőnő hiányzik a rendszerből Csordás Ágnes Katalin elmondása szerint. A legsúlyosabb szakemberhiány Pest, Szabolcs, Borsod és Somogy megyét sújtja. Ezekben a térségekben még a kiüresedett körzetekben való helyettesítést is meg kell oldaniuk a dolgozóknak, így rájuk sokkal nagyobb teher hárul.

A kötelező oltás így alakítja a helyzetet

Mint ismert, a magyar kormány kötelezővé tette a koronavírus elleni védőoltás beadatását az egészségügyi dolgozóknak. Ez a szabály a védőnőkre is vonatkozik - emlékeztetett az elnök asszony. Hozzátette ugyanakkor, hogy tudomása szerint a védőnők körében csaknem 100 százalékos az átoltottság, így az oltatlanok esetleges elbocsátása csak csekély mértékben növeli tovább a szakemberhiányt.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

5 tipp, hogy könnyebb legyen az életed allergiásként (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +9 °C

Sok napsütés várható gomolyfelhőkkel, délután észak felől megnövekvő, néhol meg is vastagodó a fátyolfelhőzettel. A nap nagy részében legfeljebb csak elvétve lehet zápor, majd estétől az északkeleti megyékben fordulhatnak elő záporok, kis eséllyel zivatar is. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között alakul. Időjárási frontok nem okoznak ezen a napon kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra