Daganatos gyerekek mondtak köszönetet

Díjat kapott egy nővér, egy orvos és egy onkológiai osztály elhivatott munkájáért azoktól, akik az életüket, gyógyulásukat köszönhetik nekik.

A Démétér Díj néven alapított elismerést most osztották ki először, de a szervezők szívből remélik, hogy ezentúl évente átadhatják ezt a "nem szakmai" köszönetnyilvánítást, mely - egy cég jóvoltából - pénzjutalommal is jár.

A díjazottakra betegek és hozzátartozóik tettek javaslatot, és a majdnem száz ajánlásból független zsűri választotta ki az idei díjazottakat.

Orvos kategóriában Bartyik Katalin, a Szegedi Gyermekklinika Hemato-onkológiai osztályának osztályvezető főorvosa vehette át a díjat, a szakápolók közül Hofrics Istvánné (Böbe néni) a Tűzoltó utcai Gyermekklinika Ambulancia ápolónője kapta az elismerést, a kórházi osztályok kategóriában pedig a SOTE II. számú Gyermekklinikájának Hematológiai osztálya vehette át a díjat.

A legtöbb ajánlás az ország keleti részéről és Budapestről érkezett. A szakápolói kategória díjazottjáról, Hofrics Istvánné Böbe néniről az derült ki a díjátadó ünnepségen, hogy minden gyerek a bizalmába fogadja, még a legrettegettebb vérvételt is elviselik, ha ő végzi.

Az orvos-kategória díjazottjának munkáját jól példázza, hogy nemrég 18. születésnapján felhívta egykori betege, és megköszönte neki, hogy megélhette ezt a napot.

A kórházi osztályok közül nyertes SOTE II. számú Gyermekklinikájának Hematológiai osztályának vezetője a kitüntetés átvételekor azt mondta, hogy bár ez nem szakmai díj, mégis kissé szakmai, hiszen csupán szép szóval és simogatással nem lehet meggyógyítani egy daganatos gyermeket.
A fotón a díjazottak láthatóak balról jobbra:Hofrics Istvánné, Bartyik Katalin és a SOTE II. számú Gyermekklinikájának Hematológiai osztályának képviselői.

Az orvos kategória díjazottja félmillió, a szakápoló 300 ezer, a kórházi osztály pedig egymillió forintot kapott a Démétér Díj mellett.
A díjat az a Démétér Alapítvány alapította, amely létrehozta és működteti a Szent László kórház területén azt a hatlakásos apartmanházat, melyben a csontvelő-átültetésre szoruló gyerekek családjai lakhatnak ingyenesen a kezelés hónapjai alatt.

Kéky Kira

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Mikor nincs rendben a hüvely?Intim gondok

Mikor nincs rendben a hüvely?A legtöbb nő találkozik élete során valamilyen, a hüvelyt érintő problémával

Betegség, amely minden nőt érinthetInkontinencia

Betegség, amely minden nőt érinthetFőleg szülés után érinti a nőket, de bárkinél felléphet

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Végbélvérzés

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Mindenki megrémül, ha a vécépapíron vért vesz észre

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Beteghang

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Brjeska Dóránál 2013 őszén diagnosztizáltak áttétes mellrákot

A nátha gyógynövényes kezeléseNátha

A nátha gyógynövényes kezeléseNagyon sok gyógynövény van, amelyet bevethetünk, hogy felvegyük a harcot

60 felett így kell sportolniSport

60 felett így kell sportolniBár csökken az állóképesség és az izomerő, mégis fontos, hogy továbbra is sportoljunk

Otthoni megoldások orrfolyásraOrrfolyás

Otthoni megoldások orrfolyásraA jelenség oka a hideg, a megfázás, illetve az influenzavírusok

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyAnyajegy

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyMiért fontos a rendszeres szűrés?

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
-3, +3 °C
Minimum:
-7, -2 °C

Hazánkban szombaton délelőtt általában gyengén felhős, derült lesz az ég, délen lehetnek felhősebb körzetek.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag