Kérdés: Több, mint két hete jött meg a menstruációm, ami a korábbiakhoz képest kicsit kevesebb volt, de a végén a barnás folyás nem akart elmúlni. Most felerősödött a vérzés. Elmentem orvoshoz, aki megint ...

Önnél a tüszőrepedés marad el rendszeresen. A meg nem repedt tüsző helyén sárgatest sem képződik. A ciklusa során tehát csak ösztrogének termelődnek, de progeszteron nem. Emiatt a méhnyálkahártya burjánzik, egyben lelökődni nem tud - ez okozza a panaszait. Ez a hormonális egyensúlyzavar az egész szervezet betegsége, helyi eszközökkel (pl. IUD) hatékonyan kezelni nem lehet. Pedig nagyon fontos, mert a szervezet egyoldalú ösztrogénterhelésének számos szövődménye lehet a meddőségtől az emlőrákig. Állapotát jellemzően stressz okozza. Gyógyszerekkel meg lehet gyógyítani, de szükség lesz a háttérben meghúzódó stressz eredetének feltárására is.

Barnás folyás

Több, mint két hete jött meg a menstruációm, ami a korábbiakhoz képest kicsit kevesebb volt, de a végén a barnás folyás nem akart elmúlni. Most felerősödött a vérzés. Elmentem orvoshoz, aki megint azt tanácsolta, csináljanak méhkaparást, amit két évvel ezelőtt (akkor negatív lett) hasonló elhúzódó vérzés miatt. A kaparás után nagyjából rendeződtek a ciklusaim, bár néha cisztát találtak, amelyek a menstruációval elmúltak. Jelenleg vérzéscsillapítót szedek (2 napja), mégis vérzek, és a hasam és a derekam is fáj, mint egy erős menstruációnál. 41 éves vagyok, a harmadik gyerekemet császárral szültem, úgy érzem, a hormonjaimmal lehet baj. Semmilyen gyógyszert nem szedek, gumióvszerrel védekezünk. A citológiám P2. A hormontartalmú spirál nem jöhetne szóba?

A HáziPatika.com szakértőjének válasza barnás folyás témában:

Önnél a tüszőrepedés marad el rendszeresen. A meg nem repedt tüsző helyén sárgatest sem képződik. A ciklusa során tehát csak ösztrogének termelődnek, de progeszteron nem. Emiatt a méhnyálkahártya burjánzik, egyben lelökődni nem tud - ez okozza a panaszait. Ez a hormonális egyensúlyzavar az egész szervezet betegsége, helyi eszközökkel (pl. IUD) hatékonyan kezelni nem lehet. Pedig nagyon fontos, mert a szervezet egyoldalú ösztrogénterhelésének számos szövődménye lehet a meddőségtől az emlőrákig. Állapotát jellemzően stressz okozza. Gyógyszerekkel meg lehet gyógyítani, de szükség lesz a háttérben meghúzódó stressz eredetének feltárására is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +18 °C
Minimum: +12 °C

Az ország nyugati felén nagyrészt erősen felhős vagy borult marad az ég és többfelé várható eső, zápor. Keletebbre a gomoly- és fátyolfelhők mellett általában többórás napsütésre számíthatunk, és a záporok mellett zivatarok is kialakulhatnak, amelyeket helyenként felhőszakadás kísérhet. A Dunántúlon élénk, helyenként erős lesz az északi, északnyugati szél, de a zivatarokat is kísérhetik erős, viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet a borongós, csapadékos Dunántúlon 14 és 19, míg a naposabb keleti részeken 20 és 25 fok között valószínű. Késő estére 10 és 15 fok közé hűl le a levegő. Ma kettős fronthatás terheli a szervezetünket.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra