Mire lenne még szüksége az ÁNTSZ-nek?

Az ÁNTSZ által ápolt nemzetközi kapcsolatok jótékony hatással vannak a járványügyi együttműködésekre, hiszen a határmenti területeken felmerülő egészségügyi-járványügyi veszéllyel járó problémákat az egyes országok közösen oldhatják meg - mondta dr. Falus Ferenc országos tiszti főorvos a Nemzeti Egészségügyi Tanácsnak az Országos Tisztifőorvosi Hivatalba kihelyezett ülésén.

A Nemzeti Egészségügyi Tanács megállapítása szerint az ÁNTSZ keretein belül működő szakfelügyeleti módszertani rendszerre (melynek neve ÁNTSZ Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ) rendkívül nagy szükség van, azonban hiányzik a szakfelügyelők nagyobb megbecsülése.

A Nemzeti Egészségügyi Tanács többször kifejezte aggályát egyes nem konvencionális gyógymódok reklámozásával, terjesztésével kapcsolatosan, amelyek mögött nincs bizonyított hatékonyság és gyakran megfelelő hatósági engedéllyel sem rendelkeznek. Úgy döntöttek, hogy a kérdéssel továbbra is foglalkozniuk kell.

Ezzel egyetért dr. Falus Ferenc országos tiszti főorvos is, aki erről két héttel ezelőtt beszélt egy sajtótájékoztatón, azt feszegetve, hogy az ÁNTSZ-nek nagyobb hatáskörre lenne szüksége ahhoz, hogy felléphessen az ilyen esetekben.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

5 tipp, hogy könnyebb legyen az életed allergiásként (X)
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +8 °C

A nappali gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütésre számíthatunk, azonban a nap második felében az északi tájak fölé vastagabb felhőtömbök is besodródhatnak. Legfeljebb néhány helyen -főleg a Salgótarján-Nagykanizsa vonal mentén - fordulhat elő futó zápor. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 10 és 16 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontok nem okoznak ezen a napon kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra