Koronavírus: válságos állapotban két magyar fiatal

Az Országos Korányi Pulmonógiai Intézetben két olyan koronavírussal fertőzött fiatal fekszik életveszélyes állapotban, akiket műtüdőn keresztül lélegeztetnek - mondta dr. Elek Jenő főorvos, az Országos Onkológiai Intézet intenzív osztályának vezetője.

Tíz játékosnak is pozitív lett a koronavírus-tesztje a női kézilabda NB I-ben szereplő Váci NKSE csapatánál. Részletek itt .

Ugyan az elmúlt néhány hétben egyre pozitívabb hírek érkeztek a hazai járványügyi helyzetről, dr. Elek Jenő főorvos arra figyelmeztetett a Spirit FM rádió Spirit Show című műsorában , hogy még mindig vannak súlyos betegek. "Most is fekszik nálunk két olyan beteg az Országos Korányiban, akik nem is lélegeztetőgépen vannak, hanem úgynevezett műtüdőn. A két fiatalember abszolút életveszélyes, válságos állapotban van" - közölte. A felépülésükkel kapcsolatban annyit mondott, hogy egyelőre megjósolhatatlan, de hozzátette, hogy vannak, akik hasonló helyzetből felgyógyultak.

Ebben különleges a magyar lélegeztetőgép

Ahogy arról a Házipatika.com is beszámolt , a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szakembereinek mindössze két hónap alatt sikerült kifejlesztenie egy olyan lélegeztet készüléket, amely felveszi a versenyt a külföldi modellekkel, sőt akár jobb is lehet társainál. A klinikai tesztelését megkezdték az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben , az Országos Onkológiai Intézetben és a Törökbálinti Tüdőgyógyintézetben, a folyamatban a Elek Jenő főorvos szakértőként vett részt, a műsorvezetők szerint kollégái "a lélegeztetőgépek pápájának" tartják. Mint mondta, a tervezés során végig szem előtt kellett tartani azt a fontos tényt, hogy a koronavírusos esetek egy speciális betegkört jelentenek, akik kezeléséhez csakis egy nagyon jó készülék használható.

A főorvos kifejtette, hogy a COVID-19 esetében a beteganyag rendkívül nehéz. Itt általában idős páciensekről van szó, akik sok társbetegséggel terheltek, emiatt eleve nehezen viselnék a gépi lélegeztetést. Éppen ezért jelentős eredmény, hogy a BME műszaki gárdájával kifejlesztett lélegeztetőgéppel nagyon érzékenyen lehet a különböző légzési fázisokban vezérelni a betegbe áramló levegőnek, illetve gázkeveréknek a mennyiségét és a dinamikáját. Azzal kapcsolatban, hogy mikor lehet élesben bevetni ezt a készüléket, a főorvos abban reménykedik, hogy nem kell sokáig várni.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

5 tipp, hogy könnyebb legyen az életed allergiásként (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +8 °C

A nappali gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütésre számíthatunk, azonban a nap második felében az északi tájak fölé vastagabb felhőtömbök is besodródhatnak. Legfeljebb néhány helyen -főleg a Salgótarján-Nagykanizsa vonal mentén - fordulhat elő futó zápor. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 10 és 16 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontok nem okoznak ezen a napon kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra