Koronavírus: tovább fertőzhet, mint hitték

Jelenleg egy tünetmentes, negatív tesztet produkáló koronavírus-fertőzött öt nap után elhagyhatja a karantént. A legújabb vizsgálatok szerint ez korai lehet.

Az Egyesült Államok Betegségellenőrzési és Megelőzési Központja (CDC) tavaly decemberben a felére csökkentette a COVID-19-fertőzöttek számára javasolt karantén idejét öt napra. Jelenleg Magyarországon is ez az ajánlás van érvényben, vagyis ha valakinél az első tünetektől számított öt nap múlva negatív lesz a koronavírus teszt, és nincsenek észrevehető tünetei, úgy szabadon mehet közösségbe. A Nature cikkében nyilatkozó szakember szerint ugyanakkor ez az időszak túl rövid, a fertőzött pedig akár több nappal a karantén elhagyása után is továbbadhatja a vírust.

Hosszabb karanténra lenne szükség?

„Nincs olyan adat, amely alátámasztaná, hogy az öt napos, vagy akár tíz napnál rövidebb karantén elégséges lehet" – mondta el Amy Barczak, a bostoni Massachusetts General Hospital fertőző betegségek specialistája. Az orvos nemrég publikált kutatása arra a következtetésre jutott, hogy a SARS-CoV-2 omikron változatát elkapó emberek negyede nyolc nap elteltével is fertőző lehet.

koronavírus, covid-19
A fertőzöttek öt nap után is továbbadhatják a vírust. Fotó: Getty Images

A szakember szerint nem egyszerű pontosan meghatározni, mennyi ideig adhatja tovább a vírust egy adott személy. Erre ugyanis számos tényező hatással lehet, például a vakcinázás, a korábbi fertőzések által kiváltott természetes immunitás. Ha enyhébb tünetek jelentkeznek, úgy a beteg nagyobb eséllyel is adja tovább a kórokozót, hiszen ilyenkor közösségbe is többet mozog, míg lázas betegen inkább otthon marad. Tapasztalatok szerint, a gyorstesztek sem feltétlenül megbízhatóak, előfordulhat ugyanis, hogy még akkor is pozitív eredményt adnak, ha valaki már nem fertőz. Ennek hátterében valószínűleg az áll, hogy a vírus RNS-ét kimutató tesztek a vírusból hátramaradt, már nem fertőzőképes maradványokat is felismerik.

Az antigéntesztek azonban jóval megbízhatóbbak a fertőzöttség azonosítására. Emily Bruce, a burlingtoni Vermonti Egyetem mikrobiológusa és molekuláris genetikusa szerint ha valakinek az antigén tesztje pozitív, akkor semmiképpen se menjen közösségbe. A szakember szerint az eddigi kutatási eredmények alapján kijelenthető, hogy az első tünetektől számított 10. napon ritkán fertőz már tovább a beteg. Az viszont nem ritka, hogy valaki még az 5-10. nap között is továbbadhatja a koronavírust, amikor a karanténkötelezettség már nem vonatkozna rá. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.