Ketyeg az AIDS-bomba

Kövessen minket!

A világszerte javuló adatok ellenére az európai HIV-fertőzöttek száma az utóbbi években csaknem megkétszereződött - derült ki egy brüsszeli AIDS-konferencián.
Riasztó adatok láttak napvilágot a kedden lezárult brüsszeli AIDS-konferencián. Miközben az indiai és a Szaharától délre fekvő országok mutatói már kedvezőbb képet mutatnak, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai régiójának 53 országában csak tavaly több mint 87 ezer új esetet diagnosztizáltak. Európában és Közép-Ázsiában jelenleg mintegy 2,4 millió HIV-fertőzött él, 760 ezer beteg az EU-ban. 1996 óta a Nyugat-Európában évente regisztrált új fertőzöttek száma megduplázódott, ahogyan ennyi idő alatt az európai HIV-fertőzött felnőttek és gyermekek összlétszáma is csaknem kétszeresére emelkedett.
Noha az orvostudomány az egykor halálos betegséget mára kezelhetővé változtatta, a szűrés terén komoly hiányosságok tapasztalhatóak: Európában átlagosan minden második fertőzött nem tud betegségéről, egyes országokban ez az arány eléri a 70 százalékot is. Ez azt eredményezi, hogy "az elmúlt tíz évben Európában több mint 300 ezer ember halt meg a túl későn végzett szűrés miatt" - mondta Jens Lundgren, a Koppenhágai Egyetem egészségtudományi tanszékének professzora. A késői diagnózis azonban nem csak a megbetegedett halálos ítélete lehet, hanem AIDS-robbanást is előidézhet, hiszen a betegségükről nem tudók akaratlanul is továbbadhatják a vírust: esetükben ennek valószínűsége három és félszer nagyobb.
Az elsősorban szexuális úton terjedő betegség Kelet-Európában - az újonnan diagnosztizált esetek kétharmadában - az intravénás droghasználatra, a nem steril tűk alkalmazására vezethető vissza. Észtországban kritikus a helyzet: egymillió lakosra 504 új HIV-fertőzés jutott tavaly, ami az európai átlag ötszöröse - közölte az Európai Betegségmegelőzési és -ellenőrzési Központ. "Az ötven európai országban tavaly észlelt 86 912 új HIV-fertőzés több mint kétharmada a szovjet utódállamokra jutott" - tette hozzá Jakab Zsuzsanna, a központ vezetője. Észtországot Ukrajna, Oroszország és Portugália követi a fertőzöttség terjedési ütemét illetően.
Magyarország jelenleg - ha lehet ilyet mondani - meglepően kedvező helyzetben van a HIV-fertőzöttek számát illetően: 300 beteget kezelnek, gyógyszereik évente 2 milliárd forinttal terhelik az Egészségbiztosítási Alapot. 1985 óta az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) legfrissebb jelentése szerint 1453 HIV-pozitív beteget szűrtek ki nálunk. Évente egyébként 70-100 új megbetegedésre derül fény, idén eddig 87 új esetet regisztráltak. Berencsi György virológus szerint megjósolhatatlan, bekövetkezik-e nálunk az Észtországihoz hasonló AIDS-robbanás, az OEK szakértője azonban számos kedvezőtlen változásra hívta fel a figyelmet. "Az egyik legnyugtalanítóbb probléma, hogy az adatvédelem lehetetlenné teszi a betegek utánkövetését - mondta lapunknak Berencsi György - a szűrések anonimitása miatt jelenleg 158 emberről tudjuk, hogy HIV-fertőzött, de egyszerűen kiestek az ellátórendszerből. Így nem lehet megkezdeni kezelésüket". Azok, akik önként mennek el szűrésre, az esetek jelentős részében közvetlenül a félrelépés után, pánikszerűen teszik ezt, pedig a megfertőződéstől számított 6 héten belül semmi értelme a vizsgálatnak. Ennyi időre van ugyanis szüksége a szervezetnek, hogy a vírus ellen annyi ellenanyagot termeljen, ami kimutathatóvá teszi a fertőzést. "A rendszerváltásig ingyenes volt a HIV-szűrés, évente mintegy 100 ezer embert meg is szűrtünk" - mondta Berencsi György. Azóta folyamatosan csökkent az erre fordítható keret, idén pedig már a legtöbb helyen fizetni kell a vizsgálatért.
Afrikában megállt a vírus terjedése
Az ENSZ adatai szerint idén világszerte 2,5 millió új AIDS-beteget diagnosztizáltak, közülük 2,1 millió felnőtt, 420 000 pedig gyerek. A betegség 2007-ben 2,1 millió életet követelt, 1,7 millió felnőttét és 330 ezer gyermekét. Egyes afrikai országokban a lakosság negyede HIV-hordozó, azonban Fekete-Afrikában az utóbbi években a békefenntartók és különböző segélyszervezetek tevékenysége nyomán a WHO legfrissebb jelentése szerint Afrikában megállt a vírus terjedése.

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Olvassa el kapcsolódó cikkeinket

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+4, +9 °C
Minimum:
+1, +6 °C

Hazánkban pénteken délelőtt változóan, gyakran erősen felhős lesz az ég, elsősorban délen és keleten várható elszórtan eső.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag