A minisztérium többé nem tilthatja ki a sajtót a kórházakból

Sajtópert nyert a Telex az Emberi Erőforrások Minisztériuma ellen. Mostantól a kórházigazgatók dönthetnek arról, kit engednek be a COVID-osztályokra, nem Kasler Miklós.

A Telex pert indított, amiért a sajtót nem engedték, hogy a koronavírus idején bemutassa a kórházak és orvosok munkáját. A bíróság most jogerősen kimondta: nem a minisztérium, hanem a kórházigazgatók hatásköre arról dönteni, hogy kit engednek be az intézménybe.

dsad
A minisztérium nem dönthet abban, hogy melyik újságot engedik be a kórházak (képünk illusztráció). Fotó: Getty Images

Csak a közmédiát engedték be

Miután a sajtót nem engedték be a kórházakba tudósítani, tavaly márciusban 28 szerkesztőség közösen, nyílt levélben is kérte, hogy a sajtó munkatársait engedjék be a kórházak COVID-osztályaira és az oltópontokra, hogy az egészségügyi dolgozók szabadon nyilatkozhassanak, illetve hogy az operatív törzs 0-24-ben valódi tájékoztatást nyújtson. Erre az volt a válasz a minisztérium részéről, hogy a sajtó számára az "MTVA-MTI közreműködésével biztosítják a fotókat, felvételeket, tekintettel arra, hogy a járvány továbbra is erősen terjed, járványügyi készültség van".

A sajtókérelmeket a kórházak így gyakran irányították az Emmi felé, vagy utasították vissza kapásból arra hivatkozva, hogy a minisztérium döntése alapján csak a közmédiát engedhetik be. A Fővárosi Törvényszék jogerős ítélete most kimondta, hogy a tisztelt minisztérium egy olyan ügyben döntött, amely nem tartozott a hatáskörébe.

Az indoklás szerint az Emmi csak irányítási jogot gyakorol a kórházak felett, és a minisztérium sem hivatkozott olyan jogszabályra, amely alapján a sajtókérelmekről jogszerűen dönthetett volna. A bíróság szerint ezután a sajtómunkások által megkeresett egészségügyi intézmények vezetőinek kell elbírálnia a fotózási/riportkészítési kérelmeket.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

5 tipp, hogy könnyebb legyen az életed allergiásként (X)
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +22 °C
Minimum: +8 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütésre van kilátás, ám Nyugat-, Délnyugat-Dunántúl fölé vastagabb felhők is sodródhatnak, a határmentén zápor előfordulhat, néhol akár az ég is megdörrenhet. A keleties szelet időnként élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között várható. Hiába erős lesz a napsugárzás, ma a hidegfrontra érzékenyek készüljenek!

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra