A hasi daganat jelei

A Willms-tumor elsősorban gyermekeknél alakulhat ki, és napjainkban már jó eséllyel gyógyítható. Fontos azonban, hogy időben észleljük az árulkodó tüneteket!

Hazánkban évente 15-20 gyereknél diagnosztizálnak Willms-tumort, amely a csekély esetszám ellenére is a leggyakoribb gyerekkori hasi daganatnak számít. Leginkább a nagyon kicsi gyermekeket érinti, tünetei jellemzően 2-4 éves korig jelentkeznek. Előfordulhat még 5-6 éves korban is, de utána már extrém ritka. A fiúk és lányok érintettsége között nincs különbség. Kialakulásának okait egyenlőre csak találgatja az orvostudomány, összefüggésbe hozták ugyanakkor bizonyos genetikai betegségekkel, fejlődési rendellenességekkel, például a húgycsőt érintő hypospadiasissel.

A legfontosabb tünetek

Az első és legfontosabb tünet egy hasi duzzanat kialakulása, amelyet a megnövekedett vese okoz. A Willms-tumor nagyon gyorsan nő, napok-hetek alatt kialakul, fájdalommal és egyéb tünetekkel azonban nem feltétlenül jár. A szülök már a kisbabáknál is kitapogathatják a duzzanatot, vigyázni kell azonban, mivel a daganat nagyon puha, emiatt a kicsik hasát nem szabad durván nyomni, mert a tumor akár szét is nyomható. Ultrahang, CT és MR-vizsgálat is szükséges a diagnózis pontos felállításához.

Nagy próbatétel, ha valaki daganatos betegségben szenved, de ha lehet, még nehezebb a helyzet, ha egy gyermek betegszik meg. A rosszindulatú daganatos megbetegedések ugyanis a legfiatalabbakat sem kímélik. Az alábbi cikkünkben ezek elterjedtségéről nyújtunk egy rövid áttekintést.

A Willms-tumor a legkisebbeknél is kialakulhat, az első tünetekkel forduljunk orvoshoz! Fotó: Getty Images

A Willms-tumor a legkisebbeknél is kialakulhat, az első tünetekkel forduljunk orvoshoz!

Kezelése általában kemoterápiával a leghatásosabb, szerencsére ez a daganattípus jól reagál a kisebb dózisú terápiára is, így a mellékhatások sem viselik meg annyira a kicsiket. Ha a daganat méretét sikerült lecsökkenteni, műtéti úton eltávolítható, és kis szerencsével újabb kemoterápiás kezelést sem igényel a beteg. A gyógyulási esélyek szerencsére nagyon jók, a betegség első és második fokozatában 95 százalék, míg a a harmadik és negyedik stádiumban 50-60 százalék a teljes felépülés aránya. Az áttétek kialakulásának esélye is kisebb a legtöbb daganattípusénál.

A Willms-tumorról további részleteket az alábbi cikkünkben olvashat!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.