Stroke után: új remény a gyógyulásra

Egy most kezdődő kutatása arra keresi a bizonyítékot, hogy az agyba ültetett őssejtek milyen mértékben segítik a gyógyulást stroke után.

A BBC értesülései szerint az Imperiel College London kutatói azt feltételezik, hogy az őssejtek segíthetnek az agy sérült részeiben új véredények létrehozásában. A jelenlegi klinikai próbák azt mutatják, hogy az akár súlyos stroke-on átesett betegek többsége a kísérleti kezelés végére képesek voltak maguktól járni és ellátni magukat.

A szakemberek felhívták a figyelmet, hogy ezek kezdeti eredmények, ezért további vizsgálatokra lesz szükség mielőtt a módszert széles körben elkezdhetnék használni.

A jelenlegi kísérlet első sorban a módszer biztonságosságát volt hivatott tesztelni. A próbák során a kutatók öt olyan embertől vettek csontvelőt, akik a közelmúltban stroke-on estek át. A velőből ezután kitenyésztették a CD34+ jelzésű őssejteket, amelyek új véredények létrejöttét serkentik. Ezeket közvetlenül az agy sérült részébe juttatták egy fő artérián keresztül.

A kutatók hat hónapon át figyelték a páciensek állapotát és folyamatosan jegyezték, hogy mennyire képesek segítség nélkül hétköznapi tevékenységeket végezni. Az öt páciensből négy kifejezetten súlyos stroke-on esett át , amelyek következtében elvesztették beszédkészségüket és testük fél oldala lebénult. Ez a típusú stroke jellemzően magas halálozási aránnyal jár, illetve szintén magas azok száma, akik az incidens után mozgáskorlátozottá válnak.

A kutatók azonban azt találták, hogy négyből három páciens a fél éves kezelési periódus végén magától tudott járni és ellátni magát. Egy kis segítséggel mind az öten képesek voltak mindennapi tevékenységeket végrehajtani.

Bár korábban más őssejtes kezelések is ígéretesnek tűntek a stroke kezelését tekintve, ez az első olyan tanulmány, amely az incidens utáni első hetekben már enyhíteni igyekszik a tüneteket. A kutatók azt remélik, hogy a korai kezeléssel jelentősen javulhat a páciensek gyógyulási esélye.

"Nagyon biztatóak a korai eredmények" - magyarázta a BBC-nek a kutatás vezető Dr. Soma Banerjee. "Most páciensek egy nagyobb csoportján is szeretnénk megvizsgálni a módszert és reményeink szerint ez alapján rövidesen létrejöhet a mindennapokban használható terápia is."

A kutatási anyag a című szakfolyóiratban jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +6 °C

Nyugat felől egyre nagyobb területen növekszik meg a felhőzet, ami északon csak rövidebb ideig tart, illetve vékony fátyolfelhőzet lesz az égen. A déli országrészben vastagabb lesz a felhőtakaró, és napközben északnyugat felől csökken ugyan a felhőzet, de a déli határszélen és a Dél-Alföldön helyenként estig borult marad az ég. A Nyugat- és Dél-Dunántúlon a déli órákig eső is várható. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkül.A hőmérséklet délután 13 és 18, késő este általában 7, 13 fok között várható. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!