Ő az ország legöregebb rendőrkutyája

Tina több mint tíz éven át szolgált a Salgótarjáni Rendőrkapitányságnál, 13 évesen szerelték le. Pályafutása alatt kétszer is az év legeredményesebb rendőrebének választották.

„Nyugdíjba vonul legöregebb rendőrkutyánk, Tina” – osztotta meg Facebook-oldalán a Magyar Rendőrség. Mint írták, 10 éves szolgálatával ő az országban az első olyan eb, akinek ilyen sokáig tartott aktív rendőri pályafutása.

„Rögtön látszott, hogy kivételesen tehetséges”

A négylábú – aki a rendőrség megfogalmazása szerint kivételes képességekkel rendelkezik – 2013-ban került kutyavezetőjéhez, Nyerges Balázs törzszászlóshoz, a Salgótarjáni Rendőrkapitányság körzeti megbízottjához. „Akkor éppen nem volt rendőrkutyám, mert nem sokkal korábban meghalt a sajátom. Szóltak, hogy van egy Dunakeszin, ha gondolom, nézzem meg, de nem biztos, hogy alkalmas lesz majd erre a feladatra. Nem volt kétségem afelől, hogy mindenképpen megpróbálom vele. Szerencsére szinte azonnal egymásra találtunk. Ahogy meglátott, egyből a nyakamba ugrott, én pedig feltettem rá a pórázt. Rögtön látszott, hogy kivételesen tehetséges, és nagyon jó párost alkotunk majd ketten. Rendkívül szorgalmas volt, hatalmas elánnal vetette bele magát mindig a munkába” – mesélte a törzszászlós.

Sikeres kiképzése után Tina általános rendőrkutya lett, aki járőr- és nyomkövetői feladatokat látott el. 2015-ben és 2016-ban a legeredményesebb rendőreb volt az országban.

Szinte bármikor be lehetett vetni, és teljesen megbíztam benne. Tudtam, hogy a rábízott feladatot mindig maximálisan el fogja látni. Úgy összecsiszolódtunk az évek során, hogy már egy rezdülésemből érezte, mit szeretnék, nem volt szükség vezényszavakra. Sokszor védett meg; ameddig a póráz elért, tökéletes biztonságban lehettem. Senkit nem engedett a közelembe. Amikor nyomot követtünk, ügyet sem vetett a körülöttünk lévő kóbor kutyákra, a feladat szent volt számára. Soha nem volt még ennyire irányítható kutyám” – fogalmazott Nyerges Balázs.

Több versenyen is dobogós lett

A rendőrség beszámolója szerint Tina több versenyen is dobogós helyezést ért el. Vezetője a 2015-ös aranyéremre a legbüszkébb, amelyet a Dunakeszin megrendezett Nemzetközi Szolgálati Kutyák Versenyérők hoztak el járőr kategóriában.

„Tina most már megérdemelt pihenését tölti a törzszászlós otthonában, lelkiismeretesen őrzi a házat. De soha nem szűnik meg rendőrkutyának lenni, ugyanis még most is felkapja a fejét, és figyeli, mi lesz a feladat, ha a körzeti megbízott viszi valahova” – olvasható a posztban.

Kiemelt képünk forrása: Magyar Rendőrség / Zsaru Magazin / Facebook

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!