Életmód
Alrovatok
Koronavírus: gyorsan romlik a helyzet a szomszédban
Ritkán ismeri be ilyen nyíltan egy politikus, hogy jelenleg elég sikertelenek a pandémia elleni küzdelemben. A szlovák helyzeten túl megnéztük hogy áll a koronavírus elleni küzdelemben Ukrajna, Románia és Ausztria. Mutatjuk, hol bizakodóak.
COVID-19: ennyivel halálosabb, mint az influenza
Több ember halt meg eddig Amerikában COVID-19-ben, mint amennyi áldozatot az elmúlt öt szezonban szedett az influenza - önt tiszta vizet a pohárba a CNN, miután Donald Trump elnök ismét téves adatokat posztolt a Twitteren. A brit statisztikai hivatal is közzétette erre vonatkozó adatait, melyek hasonló képet mutatnak.
"A molekuláris biológia Szent Gráljáért adtak Nobel-díjat"
A molekuláris biológia egyik Szent Grálja az a felfedezés, amelyért idén odaítélték a kémiai Nobel-díjat. Felforgatta az alap és alkalmazott biológiai kutatások módszertanát - fogalmazott Varga Máté, az ELTE TTK genetikusa, aki kutatócsoportjával munkája során maga is alkalmazza a két díjazott által kifejlesztett génszerkesztési módszert.
Jó ügyért ejtették túszul Győrfi Pált
Baláék túszként tartották fogva Győrfi Pált, de csakis nemes cél érdekében. Így indul ugyanis az Országos Mentőszolgálat Alapítvány (OMSZA) legújabb, "Ne parázz, sokkolj!" című szórakoztató edukációs videója, amelyet az újraélesztés közelgő világnapja (október 16.) alkalmából mutattak be. A társadalmi célú kisfilm - amelyben a Valami Amerika színészei mellett a mentők szóvivője is fontos szerephez jut - a nyilvánosan elérhető defibrillátorok használatáról szól.
Napos, többnyire száraz idő várható általában kevés fátyol- és gomolyfelhővel, de főként a nyugati, délnyugati határ közelében helyenként zápor, kis eséllyel egy-egy zivatar is előfordulhat. Napközben nagy területen megélénkül az északias szél.A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 25 fok között alakul. Késő estére 10 és 17 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatás nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés ezekben a napokban.