Koronavírus: több hibát követnek el a férfiak

Elkötelezettebben követik az új típusú koronavírus terjedésének megelőzése céljából kiadott orvosi útmutatásokat a nők - derült ki egy amerikai kutatásból.

Hogyan viselkedtek a magyarok a járvány első hulláma során? Részletek itt.

"Már a világjárvány előtt is azt mutatták a kutatások, hogy a nők gyakrabban fordulnak orvoshoz mindennapi életük során, illetve jobban is követik a szakemberek javaslatait, mint a férfiak. Ezen felül nagyobb figyelmet fordítanak mások egészségügyi szükségleteire is. Nem meglepő tehát, hogy ezek a tendenciák a mostani pandémia terjedésének megakadályozása érdekében tett erőfeszítések terén is megjelennek" - idézi az intézmény közleménye Irmak Olcaysoy Oktent, a New York-i Egyetem (NYU) pszichológiai karának kutatóját. Vizsgálataik során Olcaysoy Okten és kollégái, Anton Gollwitzer, a Yale Egyetem munkatársa, illetve Gabriele Oettingen, az NYU professzora, összesen három különböző módszert alkalmazva mérték fel, hogy a két nem képviselői mennyiben voltak hajlandóak követni a fertőzés megelőzését segítő óvintézkedéseket (távolságtartás, maszkviselés, higiénia) a járvány tavaszi csúcsidőszakában az Egyesült Államokban.

Felmérések szerint a nők jobban betartják a koronavírus-járvány lassítását szolgáló óvintézkedéseket
Felmérések szerint a nők jobban betartják a koronavírus-járvány lassítását szolgáló óvintézkedéseket. Fotó: Getty Images

Többen viselik helyesen a maszkot a nők

Először egy kérdőíves felmérést folytattak le 800 résztvevő bevonásával. A megkérdezetteket a többi között arról faggatták, hogy mennyire tartanak kellő távolságot másoktól, illetve - leszámítva a szükséges bevásárlást - mennyire hajlandóak otthon maradni. Ugyancsak kérdezték őket arról, hogy milyen gyakran mosnak kezet, hány napot töltenek személyes kontaktusban családjukkal vagy barátaikkal, valamint hány napot másokkal. Az így kapott válaszok alapján a nők minden szempont szerint óvatosabbnak bizonyultak, de különösen nagy különbség mutatkozott a nemek között abban, hogy mennyi időt töltenek - a közeli hozzátartozókat nem számítva - mások közvetlen társaságában.

A felmérésből az is kiderült, hogy a kellő távolság mértékére vonatkozó javaslatok kapcsán a nők jobban megbíztak információforrásként az egészségügyi szakértőkben, más országok tapasztalataiban, a kormányban és a közösségi médiában egyaránt, mint a férfiak. A nők egyébként jellemzően a pandémia kapcsán érzett szorongásuknak, saját egészségügyi előéletüknek, illetve a maguk és mások iránt érzett felelősségtudatnak tudták be szabálykövetőbb viselkedésüket.

Következő lépésként a kutatók lefolytattak egy megfigyeléses felmérést három különböző helyszínen, így New Yorkban, New Havenben és New Brunswickban. Összesen 300 utcai járókelőnél ellenőrizték, hogy viselnek-e maszkot , illetve helyesen, a szájat és az orrot is eltakarva hordják-e azt. Bár a nemek megoszlása ezekben a városokban megközelítőleg egyenlő, a maszkot helyesen használók körében mégis szignifikánsan többen (57,7 százalék) képviselték a női nemet, mint a férfiakat (42,3).

Mobiljuk is árulkodott a férfiakról

A kutatás harmadik, egyben utolsó forrását GPS-helyadatok elemzése jelentette. Összesen háromezer amerikai megyéből és 15 millió okostelefontól gyűjtött adatok alapján határozták meg a kutatók, hogy március 9. és május 29. között az alanyok kellő távolságot tartottak-e egymástól, illetve milyen gyakran kerestek fel olyan üzleteket, szolgáltatókat, amelyek nem esszenciális, csupán kényelmi termékeket kínálnak a vásárlóknak. Ilyenek például az éttermek, fürdők, fitnesztermek vagy éppen a virágárusok. Az adatokat az Unacast gyűjtötte olyan felnőttektől, akik ehhez hozzájárultak. A kutatók a vizsgálat során még azt is figyelembe vették, hogy a távolságtartásra vonatkozó előírásokat március közepén vezették be, majd április végén lazítottak azokon, mindennek pedig logikusan kihatása volt a távolságtartási szokásokra is. Az eredmények pedig azt mutatták, hogy azokban a megyékben, ahol magasabb a férfiak aránya a lakosságon belül, kevésbé érvényesült a fizikai távolságtartás, egyben többen keresték fel az említett nem esszenciális üzleteket, vendéglátóhelyeket is.

"Hatásos stratégia lehet a vírus terjedésének lassítása szempontjából, ha jobban kommunikáljuk azokat az üzeneteket a férfiak felé, amelyek a fizikai távolságtartás, a maszkviselés és a higiénia kritikus szerepére hívják fel a figyelmet" - vélekedett az eredmények kapcsán Olcaysoy Okten. A kutatást bemutató tanulmány a Behavioral Science & Policy című folyóiratban jelent meg.

"Ha már nyaralsz, remélem, koronás leszel" - mit érdemes tudni a koronavírus-bullying jelenségéről? A témáról bővebben társoldalunk, az nlc.hu cikkében olvashat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.