Humánmeteo: fejfájást okoz a szél (2020.10.08.)

Pénteken reggel kifejezetten hideg időre kell számítani, délután azonban már kellemesebben alakul majd a komfortérzetünk.

Az elmúlt időszakhoz képest pénteken már nyugodtabb, jelentős légmozgástól és csapadéktól mentes időben lesz részünk. Ezzel együtt szervezetünk a kellemes időben sem pihenhet. Reggel még kifejezetten hideg lesz, országszerte 10 fok alatti minimumokra számíthatunk, valamint pára- és ködfoltok is sokfelé képződhetnek. A hideg idő okozta panaszokról a Meteo Klinika Frontjelentése ad részletes tájékoztatást.

A nyugati országrészben sokan tapasztalhatnak fejfájást a megélénkülő szél miatt
A nyugati országrészben sokan tapasztalhatnak fejfájást a megélénkülő szél miatt. Fotó: Getty Images

Fronthatás most nem érvényesül. A Frontjelentésben szereplő panaszok mellett azonban a kopásos jellegű ízületi panaszok egészen a délutáni órákig fennállhatnak, bár legintenzívebben a reggeli órákban jelentkeznek, ráadásul az érintettek tartósabban nehéz időszak előtt állnak. A nyugati országrészben élők az időnként élénk légmozgás hatására fejfájást tapasztalhatnak, valamint ingerlékenyebbnek és türelmetlenebbnek érezhetik magukat.

Immár napközben is 20 fok alatt marad a hőmérséklet, a hőérzeten pedig a már említett élénk szél is ront. Fontos tehát a réteges öltözködés, a napsütés ugyanakkor némiképp javíthat a komfortérzeten. Némi öröm az ürömben, hogy a csapadék és a változékony idő jót tett az allergiásoknak, csökkent a pollenterhelés, de még mindig jelen van a parlagfű virágpora a levegőben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +11 °C

A frontális felhősáv átvonulását követően napos idő várható gomolyfelhőkkel. Elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél többfelé megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódik.A hőmérséklet délután 23, 28, késő este 15, 22 fok között várható. Csütörtökön is hidegfronti hatás várható, amely fejfájást, ingerlékenységet és vérnyomás-ingadozást válthat ki az arra érzékenyeknél.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?