Másképpen látják egymást a kutyák és az emberek

Az emberek alapvetően az arcra figyelnek, míg a kutyáknál a fajtárs-preferencia az elsődleges az arcpreferenciával szemben.

Az ELTE etológusai felfedezték, hogy a kutya és az ember agya eltérően súlyozza a különféle vizuális információkat másokról. Míg az emberi agy különösen érzékeny az arcokra, addig a kutyákra nem ez jellemző. A kutatás eredményei segíthetnek jobban megérteni a társas funkciók agyi szerveződését és evolúciós fejlődését. Ez az első kutatás, amely egy nem főemlős faj és az ember vizuális ingerekre adott agyi válaszait közvetlenül és nem invazív módon hasonlította össze. A vizsgálat nemzetközi együttműködésben valósult meg, így több egyed agyi válaszát tudták megmérni, mint a legtöbb korábbi, kutyákon végzett funkcionális mágneses rezonanciavizsgálatban (fMRI) - olvasható az ELTE Természettudományi Karának (TTK) közleményében.

MRI-vel vizsgálták a különlegesen képzett állatokat

A beszámoló szerint az ELTE etológusainak kutatásában olyan kutyák vettek részt, amelyeket gazdájuk bevonásával tanítottak meg arra, hogy éber állapotban, rögzítés nélkül, mozdulatlanul feküdjenek az MR-szkennerben. A mai napig a világon csupán néhány kutatócsoportnak sikerült családi kutyákat megtanítani erre, és most közülük kettő, az előbb említett magyar és a mexikói csoport (National Autonomous University of México, Institute of Neurobiology) fogott össze, hogy elvégezzék az egyedülálló teszteket. Húsz kutya és harminc ember vett részt a funkcionális MRI -vizsgálatban, amelyben más kutyák és emberek fejét elölről és hátulról mutató rövid videoklipeket vetítettek nekik.

Az alapvető különbség abban rejlik, hogy az emberek az arcot nézik, a kutyák a fajt. Fotó: Getty Images
Az alapvető különbség abban rejlik, hogy az emberek az arcot nézik, a kutyák a fajt. Fotó: Getty Images

Ebben különbözik alapvetően a két faj

Magyar kutatók kiderítették, hogy a kutyák agya az emberekéhez hasonlóan dolgozza fel a beszédet - részletek itt .

A közlemény szerint a vizsgálat meglepő hasonlóságokat és különbségeket tárt fel a kutyák és emberek agyi válaszai közt. Lényeges hasonlóság, hogy a kutyák és emberek agyában is vannak olyan úgynevezett fajtársérzékeny agyterületek, amelyek azt kódolják, hogy a megfigyelő a saját fajához tartozó vagy attól eltérő fajú egyedet lát-e. "Kutatócsoportunk korábban hallási vizsgálatok során már kimutatott fajtársérzékeny agyterületeket kutyáknál és embereknél is. Most az derült ki, hogy a fajtársérzékenység a vizuális ingerfeldolgozás esetén is fontos rendszerező elv az emlősagyban" - magyarázta Andics Attila, a kutatás vezető szerzője. Jelentős eltérés viszont, hogy kutyáknál a kutatók nem figyeltek meg úgynevezett arcérzékeny agyterületet, amely azt kódolná, hogy éppen arcot látnak vagy valami mást, például a fej hátsó részét, miközben jól ismert, hogy az emberi agyban az arcoknak kiemelt szerepük van.

"Az agyi válaszmintázatok elemzése megerősítette azt, hogy kutyáknál a fajtárs-preferencia elsődleges az arcpreferenciával szemben, míg embereknél az általános arcpreferencia elsődleges a fajtárs-preferenciával szemben. Ez alapvető különbség, amely az agykérgi arcfeldolgozás tekintetében egy - emlősfajok közötti - lényeges eltérésre utal. Eredményeink azokat az fMRI-vel végzett tanulmányokat is más megvilágításba helyezik, amelyek kutyáknál arcérzékeny agyterületekről számoltak be: úgy gondoljuk, hogy a korábbi kísérletekben a kutyaarcokra mutatott érzékenység valójában nem az arcra, hanem a fajtársra vonatkozó agyi érzékenységet takar" - idézik a tanulmányban Bunford Nórát, a magyarországi fMRI adatgyűjtés koordinátorát.

Fontos hasonlóságra is rájöttek

A kutatók olyan agyterületeket is azonosítottak a kutyák és emberek agyában, amelyek hasonló aktivitási mintázatot mutattak. Ez akkor volt jellemző, amikor az ember és a kutya is saját fajtársáról készült képet látott. "Érdekes módon jobban hasonlított egymásra a két faj agyi aktivitása, amikor mindegyik a saját fajához tartozó egyed arcát nézte, mint amikor mindketten kutyaarcot néztek. Vagyis nem a képi ingerek fizikai hasonlósága váltott ki hasonló aktivitásokat a két fajból, hanem az, amit ezek a képek a nézőnek jelentettek. Azaz minden bizonnyal egy olyan agyi mechanizmust mutattunk itt ki, amely nem alacsony szintű vizuális jellemzők, hanem magasabb szintű szociális kategóriák reprezentálásáért felelős" - fogalmazott Raúl Hernández-Pérez, a mexikói fMRI adatgyűjtés koordinátora.

"Részben hasonlóak, részben nagyon is különböznek azok az agyi rendszerező elvek, amelyek meghatározzák, hogy miként látják egymást az emberek és a kutyák. Ez újabb bizonyítéka annak, hogy a törzsfejlődés szempontjából távoli rokon emlősfajok képalkotó módszerekkel történő összehasonlítása jelentősen hozzájárulhat ahhoz, hogy pontosabban megértsük a társas funkciók agyi szerveződését és evolúciós fejlődését" - foglalta össze Andics Attila.

A kutatás, amely a Magyar Tudományos Akadémia, a Lendület Program, az Új Nemzeti Kiválóság Program, a mexikói Mexican National Council of Science and Technology, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal és az ELTE támogatásával készült, a The Journal of Neuroscience folyóiratban jelent meg hétfőn.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.