Koronavírus: a negatívak így tovább terjeszthetik

Még akkor is pozitív volt koronavírusra a betegek székletmintája, amikor a hagyományos tesztek már napok óta negativitást mutattak.

Először igazoltak COVID-19-ben szenvedő betegek gyomor-bél traktusában (GI) aktív és elhúzódó SARS-CoV-2-fertőzést - olvasható az Orvostovábbképző Szemle ( OTSZ ) online portáljának cikkében. Mint a témáról készült legfrissebb kutatás eredményeire hivatkozva írják, előfordult, hogy néhány embernél már legalább 6 napja negatívak voltak az orrgaratból vett minták, ám a székletükből még mindig kimutatható volt a koronavírus . A Dr. Siew C. Ng, a Hongkongi Kínai Egyetem Bélmikrobiota Kutatóközpontjának munkatársa által vezetett, kis esetszámú pilotvizsgálat azért is jelentős, mert e szerint a bélben továbbra is aktív lehet a fertőzés, annak ellenére, hogy a beteget a PCR-tesztjei alapján már gyógyultnak nyilvánították. Ez pedig, mint arra a szakember a Medscape Medical Newsnak rávilágított, azért is fontos, mert a gyógyultnak nyilvánított emberek tovább fertőzhetnek, így a személyes higiénére való odafigyelés, például a gyakori kézmosás és az egyéb óvintézkedések még akkor is szükségesek, amikor a beteget hazaengedték a kórházból.

Ilyen hatással volt a mikrobiomra Más érdekességet is megfigyeltek azonban a székletvizsgálatok során a tudósok, mégpedig a bél mikrobiomjával kapcsolatban. Amikor ugyanis szekvenálták a székletmintákból származó DNS-t, a kutatók a bélmikrobiom bakteriális összetételéről is képet kaptak. "Érdekes módon az igen aktív SARS-CoV-2 fertőzőképességet mutató és az aktivitásra nem utaló székletek bakteriális összetétele között különbség volt: előbbiben nagy tömegben voltak pathogén baktériumok, míg az aktivitást nem mutató székletmintákban inkább olyan baktériumok voltak túlsúlyban, amelyek a gazdaszervezet immunitását erősítik" - írja a portál, megjegyezve: további vizsgálatok szükségesek ahhoz, hogy kiderítsék, a mikrobiom változtatta-e meg a COVID-19 lefolyását, vagy a COVID-19 változtatta meg a mikrobiomot.


Így terjedhet

Azt ugyan már korábbi kutatások is bizonyították, hogy a SARS-CoV-2 megtalálható a székletben, ám annak aktivitását és fertőzőképességét a COVID-19 alatt és után még nem bizonyították. Európában elsőként a Pécsi Tudományegyetem (PTE) virológiai munkacsoportjának szakemberei izolálták a koronavírust egy beteg székletmintájából. Kemenesi Gábor, a pécsi szakemberek vezetője akkor felfedezésükkel kapcsolatban úgy fogalmazott, ez egyértelmű utalás arra, hogy a vírus széklettel is képes fertőzni.

Így, nyitott fedővel sose húzzuk le a vécét! Fotó: Getty Images
Így, nyitott fedővel sose húzzuk le a vécét! Fotó: Getty Images

A magyar kutatók feltételezését is bizonyította tehát ez a mostani vizsgálat, mely kimutatta, a vírus fertőzőképes marad a bélben, akár még 6 nappal az után is, hogy az orrgarati mintavétel negatívvá vált. De hogyan tudják átadni a fertőzést az érintettek, ha légútjaikon keresztül már nem szórják a vírust? A válasz a mosdóhasználatban és a személyes higiéniában rejlik. Nem lehet elégszer hangsúlyozni a gyakori kézmosás jelentőségét, főképp, hogy a két negatív PCR-teszt birtokában magukat fertőzésmentesnek tudók továbbra is terjeszthetik a SARS-CoV-2 vírust, ha saját székletükkel érintkeznek.

Mindig hajtsuk le a vécé fedelét

A másik lehetőséget még egy korábbi kísérlet tárta fel, melyből kiderült, akár vizeletet, akár székletet húzunk le a vécén, olyan "felhő" képződhet, amelynek aeroszolrészecskéi háromlábnyi távolságra (kb. 90 centiméter) is eljuthatnak. Ráadásul ezek az aeroszolok amellett, hogy megtapadhatnak a mellékhelyiség felületein, elég ideig maradhatnak a levegőben ahhoz, hogy a következő vécéhasználatkor az érintett beszívja azokat. Sőt: a kutatók által végzett szimulációk során világossá vált, hogy az aeroszolfelhő olyan koronavírus-részecskéket is szállíthat, amelyek már eleve a levegőben voltak, vagy a fertőzött ember székletének lehúzása után kerültek oda.

A csipketanga és a papírszatyor csak kettő azokból a vírusvédelmi agyrémekből, melyekről az nlc.hu cikkében olvashat ide kattintva .

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +3 °C

A reggel még felhős tájakon is csökken a felhőzet, és napközben már mindenütt napos, gomolyfelhős idő várható. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet elsősorban hazánk keleti felén kísérhetik élénk, néhol erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között várható, a nyugati országrészben lesz melegebb. Fronthatás nem várható, így a frontérzékenyek szervezete is pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!