Hétvégére elromlik az idő (2020.10.08.)

Átmenetileg enyhébb, naposabb arcát mutatja az időjárás, a hétvégétől azonban ismét borús, esős napokra számíthatunk.

Ma a déli órákig keleten sok lesz még a felhő, amihez kisebb eső is társulhat, ugyanakkor napközben az ország egyre nagyobb részén napos, gomolyfelhős időben lesz már részünk - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében. Az északnyugati, északi szél többfelé megerősödik, a Bakonyban és a Balaton térségében viharos széllökések is előfordulhatnak. Napközben a hőmérséklet 15-20 fokig emelkedik.

Éjszaka többnyire derült vagy legfeljebb gyengén felhős lesz az ég, így csapadék sem valószínű, valamint a szél is mérséklődik. A levegő késő estére 8-13, hajnalra 3-9 fok közé hűl vissza. Holnap fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés várható csapadék nélkül, mérsékelt légmozgással. A nappali csúcshőmérséklet 17-22 fok körül alakul.

Vasárnaptól ismét többfelé eleredhet majd az eső
Vasárnaptól ismét többfelé eleredhet majd az eső. Fotó: Getty Images

Ami a hétvégét illeti, eleinte hasonlóan kellemes időre van kilátás szombaton is, estefelé azonban a nyugati határvidéken már eleredhet az eső, illetve a Kisalföldön megélénkülhet az északnyugatira forduló szél. Vasárnap a Nyugat-Dunántúlon erősen felhős időre számíthatunk, míg másutt a vastagodó felhőzet mellett több-kevesebb, főként szűrt napsütés valószínű. Elsősorban a Dunántúlon fordulhat elő napközben elszórtan eső, záporeső, majd estétől már egyre több helyen eshet. Az ország nyugati felében megélénkül, időnként megerősödik az északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 17-22, vasárnap 15-22 fok között alakul, bár a felhősebb északnyugati tájakon ennél hűvösebb is lehet.

A jövő hét erősen felhős, borult idővel indul. Hétfőn több helyen várható eső, záporeső, valamint megélénkül, időnként meg is erősödik majd az északnyugati szél. A nappali maximumok 12-19 fok között alakulnak, keleten, északkeleten ugyanakkor pár fokkal melegebb lehet az idő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!