Életmód
Alrovatok
Koronavírus: ezért érdemes beoltatni a gyerekeket
Gyűlnek a jelentkezések a gyerekoltásra itthon: van olyan házi gyermekorvos, akinek már 30 jelentkezője van az első oltási napra a praxisában. A vakcinát egyébként mindenkinek ajánlják, mert "a bizonytalannal szemben a biztos védelmet jelenti."
Mutatjuk, mikor süthet ki a nap (2021.12.06.)
Összességében hideg időre számíthatunk az előttünk álló hét folyamán a meteorológusok szerint. Kevés napsütés mellett havazás is előfordulhat az elkövetkező napokban, hajnalonként pedig mínusz 10 fok körüli értékekig is süllyedhet a hőmérő higanyszála.
Ennyire komoly terhelést jelent a járvány a mentőknek
A pandémia hatására megduplázódott a mentők feladatainak száma. A koronavírus-járvány negyedik hullámában pedig ismét fej fej mellett haladva nő a napi mentések és a koronavírussal kapcsolatos megkeresések száma - mondta a Magyar Nemzet hétfői számában megjelent interjúban Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója.
A látási viszonyok fokozatosan javulnak, ezt követően nagyrészt felhős idő valószínű, de több helyen - elsősorban a déli és keleti megyékben - szakadozhat a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap. Egyre inkább északkeleten, északon - csökkenő számosságban - fordulhat elő gyenge eső, záporeső. Helyenként megélénkül a déli, délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között várható, de helyenként északkeleti tájakon ennél több fokkal hidegebb maradhat az idő.Késő estére 0 és +6 fok közé hűl le a levegő. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.