Szikrázó napsütés széllökésekkel (2021.12.07.)

Mondanánk, hogy igazi kirándulóidő lesz szerdán, ha nem lenne munkanap.

Kedden a Dunántúl legnagyobb részén derült, vagy kissé felhős lesz az ég, a nyugat-magyarországi régióban lehet átmeneti felhősödés. A keleti országrészben ezzel szemben jobbára közepesen vagy erősen felhős idő várható, de a nap folyamán egyre nagyobb területen csökkenhet a felhőzet. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati, északi szél sokfelé lesz élénk, a Bakonyban, Sopronnál, illetve a Zemplénben olykor erős is. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 6 fok között alakul. Késő estére -4, +2 fokra hűl le a levegő - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében.

idő
Igazi kirándulóidő lesz szerdán - mondanánk, ha nem lenne munkanap. Fotó: Getty Images

Eső sem lesz

A keddi éjszaka első felében a Nyugat-Dunántúlon és a Tiszántúlon lehetnek még erősen felhős területek, de ott is csökken a felhőzet, és az ország túlnyomó részén derült vagy kissé felhős lesz az ég. Párássá válik a levegő foltokban zúzmarás köd képződik. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati, északi szél mérsékelt marad, késő este a Zemplén környékén lehetnek időnként élénk lökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -8 és -2 fok között, a fagyzugos helyeken -10 fok alatt alakul.

Szerdán a ködfoltok feloszlását követően délelőtt még napos idő lesz, majd délután egy szakadozott keskeny felhősáv vonul nyugatról kelet felé, azonban határozottan majd este növekszik, vastagszik a felhőzet nyugat felől. Ekkor a Nyugat-, Délnyugat-Dunántúlon már lehet vegyes csapadék: délnyugaton inkább eső, északabbra havas eső, havazás, de néhol ónos eső is kialakulhat. A délire, délkeletire forduló szél elsősorban a Dunántúlon sokfelé megélénkül, Sopronnál, illetve a Bakonyban erős lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki néhány zápor, kis eséllyel egy-egy zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?