Ennyire komoly terhelést jelent a járvány a mentőknek

A pandémia hatására megduplázódott a mentők feladatainak száma. A koronavírus-járvány negyedik hullámában pedig ismét fej fej mellett haladva nő a napi mentések és a koronavírussal kapcsolatos megkeresések száma - mondta a Magyar Nemzet hétfői számában megjelent interjúban Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója.

Győrfi Pál elmondta, hogyan segíthetünk most a mentőknek.

2017 óta - vagyis amióta Csató Gábort kinevezték az OMSZ élére - olyan lépéseket tettek meg, amelyek a mentőszolgálat megújítása mellett a koronavírus-járványra való felkészülésben is segítettek. Ide tartozik például a mentőautópark megújítása, valamint a digitalizáció, amelynek révén percre pontosan látják, mit csinál egy adott mentőegység, hány esetük van, milyen a védőfelszerelés-ellátottságuk és hova tudnak még beteget szállítani.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus Magyarország,
A pandémia hatására megduplázódott a mentők feladatainak száma.A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Így csökkenthetnénk a mentőkre nehezedő terhet

Csató Gábor az oltás fontosságát is kihangsúlyozta. Mint mondta, tapasztalataik szerint azok, akik az oltásoknak köszönhetően teljes védettséget szereztek, csak ritkán szorulnak mentőellátásra a COVID-19 miatt. Akik tehát súlyos állapotban kerülnek hozzájuk, rendszerint nem éltek a védőoltás lehetőségével. Véleménye szerint ahogy a megfertőződés, úgy a mentőszolgálat leterheltsége is elkerülhető lenne, ha az emberek odafigyelnének egymásra és betartanák a szükséges védelmi intézkedéseket.

Plusz 5,5 millió kilométer

Az OMSZ főigazgatója arról is beszélt, hogy a járvány előtt naponta átlagosan háromezer mentési feladatuk volt, évi 1,2 millió beteget láttak el, és 40-42 millió kilométert tettek meg. Az új típusú koronavírus felbukkanása miatt azonban megduplázódott a leterheltségük.

A majdnem két év alatt az 1,2 millió mentési feladat mellett 1,7 millió mintavételt is elvégeztek, csaknem kétszázezer fertőzöttet vagy koronavírus-gyanús beteget szállítottak kórházba, az első és a második járványhullámban ötszázezer határ menti ellenőrzést végeztek el, valamint a 40-42 millió kilométeren felül további 5,5 millió kilométert tettek meg.

A nyugodt karácsony záloga , ha az emberek beoltatják magukat - hangsúlyozta Wikonkál Norbert Miklós a budapesti Honvédkórház főigazgatója.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.