WHO: az omikron egyelőre nem tűnik súlyosabbnak

Az új variáns eddigi viselkedése nem utal arra, hogy a korábbi változatoknál súlyosabb betegséget tudna okozni.

Nincs ok kételkedni abban, hogy a jelenleg rendelkezésre álló vakcinák védelmet nyújtanak a COVID-19 súlyos szövődményeinek kialakulása ellen az omikron variáns esetében is - mondta el Michael Ryan, az Egészségügyi Világszervezet vészhelyzeti igazgatója az AFP francia hírügynökség szerda hajnalban megjelent interjújában.

NYC
Koronavírus tesztállomás New Yorkban 2021. december 6-án. Fotó: Getty Images

Eddig nem súlyosabb az omikron

"Nagyon hatékony oltóanyagok állnak rendelkezésünkre, amelyek bizonyították erejüket az eddigi összes variánssal szemben, ami a súlyos megbetegedést és kórházba kerülést illeti, és semmi okunk azt gondolni, hogy ez most máshogy lesz" - fogalmazott Ryan. A variáns eddigi viselkedése nem utal arra, hogy az eddigi változatoknál súlyosabb betegséget tudna okozni, Afrikában egyes helyeken enyhébb tünetekről számoltak be - folytatta a WHO-igazgató, hozzátéve, hogy az omikron variáns esetében még csak a vizsgálatok kezdeti szakasza tart, és óvatosan kell elemezni az adatokat.

A Bloomberg News kedden dél-afrikai kutatókra hivatkozva arról írt, hogy a Pfizer/BioNTech-vakcina részleges védelmet nyújt az omikron variánssal szemben, amit emlékeztető oltásokkal erősíteni lehet.

Bár pánikra nincs ok a koronavírus új variánsa, az omikron megjelenése miatt, továbbra is fontos, hogy minél többen beoltassák magukat - hívta el fel a figyelmet Milanko Sekler virológus, mikrobiológus. Sekler a Dél-afrikai Köztársaság - itt azonosították a világon először az omikront - víruskutatóira hivatkozott, akiknek az eddigi tapasztalatai arról tanúskodnak, hogy enyhe lefolyású megbetegedésről van szó, és halálesetről sem számoltak be.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

A napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható. A gomolyok napközben össze is állnak, illetve szétterülnek, ezáltal erősen felhős időszakok is lesznek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szél sokfelé lesz élénk, olykor erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között valószínű. Késő estére 2 és 8 fok közé hűl le a levegő. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!