Életmód
Alrovatok
Csontritkulás: már gyermekkorban kiderülhet?
Minden harmadik gyereknek eltörik valamelyik csontja, mielőtt eléri a 16 éves kort - ez szinte a gyermekkor részének számít. Egy most megjelent kutatás szerint azonban a balesetek előre jelezhetik a későbbi csontsűrűséget és a csontritkulást is.
Tökéletesség nincs, de a törekedés is eredmény
Dr. Csoma Zsanett gyermekbőrgyógyász személyes érintettség miatt - harmadik gyereke koraszülött volt - döntött úgy, hogy tudását a szegedi koraszülött intenzív osztályon is kamatoztatja. Emellett orvostanhallgatókat oktat, kutatásokban veszt részt és kuratóriumi elnökként is ismerhetik.
A kimondott szónak hatalma van
Dr. Mangó Gabriella gyöngyösi háziorvos és természetgyógyász nyerte el idén az Aranyanyu Díj különdíját. Ez nem is csoda, hiszen a doktornő az orvoslás mellett verseket és könyvet ír, teljes elhivatottsággal a szakmájának él és hét gyermeke életét is koordinálja.
Problémás bőr: nem csak tizenévesek gondja
Sokak álma a szép, sima, egyenletes bőr. Nem véletlen, hogy a pattanások, a zsíros bőr jelentik azt a problémát, ami az egyik leggyakoribb panasz a kozmetikusnál, bőrgyógyászati rendeléseken. De ha valaki már szakemberhez fordul, az már nagy lépést tett meg a szebb bőr felé.
Hogyan javítja a munkahelyi teljesítményünket a sport?
A testmozgásnak számtalan fizikai előnye van, de a tudósok mostanában egyre többet foglalkoznak azzal, ahogy a mozgás az agyunkra hat. A sport ugyanis pozitívan befolyásolja a gondolkodásunkat, a kreativitásunkat és a teljesítményünket is.
Nap vitaminja (x)
A D-vitamin napfény hatására termelődik a szervezetünkben. Kiemelt szerepe van az egészséges csontozat fenntartásában, a kalcium és a foszfát felszívódásában, az izomfunkció fenntartásában és az immunrendszer megfelelő működésében épp ezért akkor is gondoskodnunk kell róla, hogy elegendő D-vitaminhoz jutassuk szervezetünket, amikor a természet nem gondoskodik az éltető napfényről.
Általában borult idő várható, de délelőtt keleten még előfordulhatnak kevésbé felhős körzetek, ott néhol a nap is kisüthet. Délután esetleg a délnyugati határvidéken vékonyodhat el a felhőtakaró. Az északkelet felé haladó csapadékzóna erősödik. Eleinte még többfelé várható havazás, viszont napközben dél felől egyre nagyobb területen havas esőbe, fagyott esőbe, ónos esőbe, végül esőbe vált a halmazállapot, a Dél-Dunántúlon és a középső országrészben különösen a magasabban fekvő helyeken tartós ónos esőre is számítani lehet. Legtovább, egészen az esti, késő esti órákig kiemelten az Északi-középhegység, illetve a főváros tágabb térségében tarthat ki a havazás, arrafelé általában 5-10 cm friss hó is hullhat, mely egyre többfelé olvadni kezd. Ennél kisebb mennyiség átmenetileg másutt is előfordulhat. Estétől újabb csapadékhullám érkezik, amely döntően eső lesz. A délkeleti, keleti szél nagyobb területen lehet élénk, az Észak-Dunántúlon erős lökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire -1 és +6 fok között alakul, azonban a délnyugati határvidéken ennél pár fokkal magasabb értékek is előfordulhatnak. Késő este is hasonló értékekre lehet számítani, enyhül az idő. Az orvosmeteorológiai helyzetet melegfronti hatás határozza meg.