Mindenki ilyet akar karácsonyra!?

Ki, mit kér karácsonyra? Úgy tűnik, az igények az évek alatt nem változtak: a kívánságlistákat még mindig a mobilkészülékek vezetik.

A karácsonyi készülődés során tízből csupán egy ember készül tudatosan, és vásárolja meg ajándékait már jóval az ünnepek előtt. A Samsung Facebook oldalának rajongói körében készített felmérés szerint Magyarországon az év legfontosabb ünnepe még mindig a hagyományok és a tradicionális értékek megőrzéséről szól: a karácsonyról szinte mindenkinek a család és a szeretet jut elsőként eszébe. Az ajándékozás a költségek és a stressz miatt csak a dobogó utolsó fokára kerül, így nem csoda, hogy az emberek kétharmada az utolsó pillanatban, a karácsonyi forgatagban szerzi be az ajándékokat.

A karácsonyi készülődés önmagában is izgalmas időszak, de nem feltétlenül azért, mert sütünk-főzünk, hanem azért is mert ekkor sokkal több időt szentelünk szeretteinknek, próbáljuk kipuhatolni, kinek mi a szíve vágya, mivel lephetnénk meg. Azonban sokaknak nyűg, sőt költséges az ajándékok és egyéb kellékek beszerzése, amit az utolsó pillanatokig halogatnak.

Vannak örök érvényű igazságok és jó tanácsok, amelyek még a tapasztalt háziasszonyok beszerzőkörútját is megkönnyíthetik, elkerülve a vásárlás utáni, ügyfélszolgálatokon való örökös sorban állást és bosszankodást. Ide kattintva okosodhat!

A Samsung felmérése szerint a megkérdezettek ilyenkor egy szűk körnek, átlagosan 7 embernek vásárolnak, összesen 20-50 ezer forint közötti összértékben, ami jelentősen megterheli a családi kasszát. Minden harmadik ember azonban még ennél is kevesebbet, 20 ezer forint alatt költ az ajándékokra, és a kézzel készített ajándékok sem mentek még ki teljesen a divatból.

A kütyük még mindig vezetik a kívánságlistákat

A Samsung felmérése arra is rámutat, hogy minden évben a legközelebbi hozzátartozónk, (párunk, szüleink) megfelelő ajándékának kiválasztása okozza a legnagyobb fejtörést. Ugyanakkor a többség végül mindennek örül. A felmérés szerint idén a mobilkészülékek - legyen az okostelefon vagy táblagép - számítanak az abszolút kedvencnek, majd a szórakoztató elektronikai készülékek következnek a kívánságlistákon, a legkevésbé pedig a különböző édességekre, italokra vágyunk.

- A mobilkészülék évek óta karácsonyi slágertermék, akárcsak a TV vagy általában a műszaki cikkek, hiszen e téren a választék évről évre bővül, így mindig kapható egy újabb vagy jobb készülék, mint ami éppen a birtokunkban van - magyarázza az eredményeket Törökné Nagy Monika, a Samsung Electronics Magyar Zrt. marketing vezetője. - A toplistáról persze nem maradhatnak le a háztartási gépek sem, hiszen egy ilyen ajándéknak az egész család örül. A Samsung okos készülékeinek köszönhetően pedig még időt is spórolhatunk otthon, amit aztán szeretteinkkel tölthetünk.

A felmérésből szintén kiderül, hogy a családok több mint fele (55%) közösen szerzi be az ajándékokat, míg 45 százalékuk esetében egy-egy családtag felelős az ajándékvásárlásért, ők nem egyszer a saját ajándékukról is maguk gondoskodnak. Az online vásárlás térnyerése pedig évről évre töretlen, azonban karácsony előtt a többség még mindig a hagyományos, bolti vásárlás mellett dönt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Élénk, majd délelőttől erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.