Életmód
Alrovatok
Meddő nőknek nyújt segítséget egy új intézkedés
Ma Magyarországon egy nő akár hosszú éveken át eljárhat különféle orvosi vizsgálatokra, mire kiderül, hogy endometriózisban szenved, és a meddősége is ennek a következménye. Az egészségügyi kormányzat ezért szakemberekkel és civilekkel közösen olyan szakmai irányelvet dolgozott ki, amely gyorsítaná a diagnózis felállítását.
Mutatjuk, ki utazhat hétvégén ingyen a fővárosba
A MÁV-VOLÁN-csoport és a GYSEV díjmentes utazást biztosít az ország bármely pontjából a fővárosba az április 29-én a Rózsák terén és a Papp László Budapest Sportarénában tartandó rendezvényekre, valamint április 30-án a Ferenc pápa által a budapesti Kossuth Lajos téren bemutatandó szentmisére érkező és onnan hazatérő zarándokok számára.
Csökken a felhőzet, így a fátyol- és gomolyfelhők mellett többnyire sok napsütésre lehet számítani. Délelőtt még északon, északkeleten néhol zápor előfordulhat, viszont ezt követően már legfeljebb csak nyugaton, délnyugaton lehet kevés helyen jelentéktelen csepergés, gyenge zápor. Az északnyugatira, nyugatira forduló szél a délnyugati tájak kivételével megerősödik, néhol viharossá fokozódik, majd estére mérséklődik a légmozgás.A csúcsérték 16 és 22 fok között alakul. Késő estére 5 és 15 fok közé hűl le a levegő, délnyugaton lesz enyhébb, míg északkeleten a hidegebb. Az orvosmeteorológiai helyzetet elsősorban a szél és a változó felhőzet befolyásolja.